„Tudjuk, hogy valamikor történni fog valami” – mondta el sokszor az elmúlt hetekben Lando Norris. A Kanadai Nagydíj vasárnapján jött el a nap. A kemény gumin rajtoló brit eltérő stratégiájával dolgozta előre magát Oscar Piastri mögé a futam hajrájára, melyben gyorsabb is volt csapattársánál.
Norris nagy lehetősége a 68. körben érkezett el, amikor a hajtűkanyarból kigyorsítva a hosszú egyenesben Piastri mellé tudott kerülni. Külső íven haladt, Piastri rövidet fékezett az utolsó sikánhoz érve, de a kigyorsítása Norrisnak volt a jobb. A célegyenesben támadhatta a bajnoki éllovast a negyedik helyért, de elszámolta magát. A boxutca falánál bújt be egy nem is létező résbe, a fűre került, levitte az első szárnyát, és kitörte a bal első kerekét.
Előzésből kiesés lett, és jelentős bajnoki pontvesztés.

„Ha meg is történik, biztosan semmiség lesz, talán csak egy félreértés” – mondta Zak Brown ügyvezető igazgató, amikor Norris és Piastri majdani ütközéséről beszélt hetekkel ezelőtt. Valóban egy félreértésből történt, és a dráma és balhé helyett bocsánatkérés következett utána.
„Az egész az én hibám volt. Pech. Sajnálom! Hülye voltam” – ismerte el a csapatrádión Norris a tehetetlenné váló McLarenjében csücsülve.
„Azt gondoltam, Oscar jobbra fog mozdulni, és nem volt elég hely. Persze nem vártam azt, hogy könnyű lesz. Egyszerűen elmértem. Az egész az én hibám volt, vállalom érte a teljes felelősséget, és bocsánatot kérek érte az egész csapatomtól és Oscartól”
– nyilatkozta Norris az F1 TV-nek.
Az interjúzónában egyébként egyből sort is kerített a bocsánatkérésre. Piastrival pacsiztak is egyet.

Norris elismerte, bajnoki csata ide vagy oda, ez nem igazi próbálkozás volt. „Nem úgy próbáltam meg, mint például a hajtűben, ami egy jó és jogos megmozdulás volt, hanem csak hülye voltam.”
A brit Sky Sportsnak hozzátette:
„Senkit sem hibáztathatok, csak magamat. Bocsánatot kérek az egész csapattól és Oscartól, mert ez butaság volt. Örülök, hogy az ő futamát nem tettem tönkre vele.”
Az elkerülhetetlennek gondolt első ütközésen tehát túl vannak. Bár Norris szerint ez nem egészen az volt, amit vártak. „Ez butaság volt, nem is volt igazán… igen… ilyen a versenyzés. Butaság volt tőlem.”
Lando apologises to Oscar after their late-race collision 👊#F1 #CanadianGP pic.twitter.com/sLq4EPC1u1
— Formula 1 (@F1) June 15, 2025
A kérdésre, hogyan fogja ezt feldolgozni, csak annyit mondott: „Most megyek aludni, és…”
Norris hátránya a tavalyi Osztrák Nagydíj óta első kiesésével 22 pontra nőtt a végül 4. helyen leintett Piastrival szemben.