Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Verstappen vezeti a fizetési listát

Verstappen vezeti a fizetési listát

RN365
A RacingNews365 információi szerint Max Verstappen vezeti a versenyzők fizetési listáját 70 millió dolláros keresetével. Mögötte Lewis Hamilton áll 60 millióval, ők ketten pedig „nagy előnnyel vezetnek”, a harmadik Charles Leclerc ugyanis 34 milliót kap.

Évről évre felbukkannak listák, amelyek a versenyzők fizetéseit rangsorolják, hivatalos forrásból viszont nem szokott információ érkezi arról, mennyit keresnek a versenyzők és több okból is nehéz volna végleges „eredményeket” közölni.

Számos versenyző esetében lépnek és léphetnek ugyanis életbe mindenféle bónuszok az eredmények függvényében: vannak, akiknél már a pontszerzés is aranyat ér és vannak, akiknek egy-egy győzelem, vagy dobogós helyezés emeli meg a fizetését.

Legutóbb a megbízható forrásnak számító holland oldal, a RacingNews365 állt elő egy listával, saját forrásaira és kapcsolataira hivatkozva.

Max Verstappen a 2021-es szezonzáró után ünnepli bajnoki címét (Fotó: XPB)

Megjegyezik, mielőtt elkészítették a listát több forrással is beszéltek a paddockban a Forma–1-es versenyzők fizetéséről, illetve „becsült fizetéséről.” Egészen pontosan az alapkeresetről, a szóban forgó bónuszok nélkül.

Megjegyzik ugyanis, hogy azok akár komoly mértékben megváltoztathatják a fizetéseket: Lewis Hamilton 60 millió dolláros éves fizetése ugyanis a mindenféle bónuszok és szponzori extrák révén akár 100 millió is lehet az év végén.

A lista élén, Hamilton előtt egy másik többszörös bajnok, Max Verstappen található, az alján pedig két fiatal versenyző, az újonc Arvid Lindblad és az első teljes szezonjára készülő Franco Colapinto.

A 2026-os mezőny tagjainak fizetései a RacingNews365 információ szerint:

Versenyző Csapat Fizetés (millió dollár) Szerződés érvényessége
Max Verstappen Red Bull 70 2028
Lewis Hamilton Ferrari 60 2026*
Charles Leclerc Ferrari 34 2028
George Russell Mercedes 34 2026*
Lando Norris McLaren 30 2027*
Fernando Alonso Aston Martin 20 2026*
Carlos Sainz Williams 13 2027
Oscar Piastri McLaren 13 2028*
Pierre Gasly Alpine 12 2028
Alex Albon Williams 12 2027
Lance Stroll Aston Martin 12 Open
Sergio Pérez Cadillac 8 2027
Nico Hülkenberg Audi 7 2027
Esteban Ocon Haas 7 2027
Isack Hadjar Red Bull 5 2027*
Valtteri Bottas Cadillac 5 2027
Gabriel Bortoleto Audi 2 2027
Kimi Antonelli Mercedes 2 2027*
Oliver Bearman Haas 1 2027
Liam Lawson Racing Bulls 1 2026
Franco Colapinto Alpine 0,5-1 2026
Arvid Lindblad Racing Bulls 0,5-1 2026
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak