A 25 éves versenyző számára ez volt a második súlyos baleset néhány hét leforgása alatt: decemberben a Val Gardena-i vk-fordulón, óriási sebességnél, egy ugrás közben nagy erővel esett a hátára. A bukástól kisebb törést szenvedett a gerincében, egy hónapot ki kellett hagynia, de január közepén ismét edzésbe állt, ám úgy tűnik, mostani esésével idejekorán véget ért számára a téli olimpia.
Nem sokkal később az ír Cormac Comerford is elesett a pálya ugyanazon szakaszán, de a 29 éves alpesisíző talpra tudott állni és folytatta lesiklását.
Az edzésen az amerikai Ryan Cochran-Siegle volt a leggyorsabb.
A férfi alpesisízők versenyeinek helyt adó Stelvio Sícentrumban található a világ egyik legnehezebb és legtechnikásabb lesikló pályája, ami a tudósítások szerint szerdán a szokásosnál kevésbé volt jeges az elmúlt napok havazásai után. A Vallecetta-hegyen 1985-ben megnyitott lejtőn ezúttal a pekingi játékokon szuperóriás-műlesiklásban bronzérmes Cochran-Siegle száguldott a leggyorsabban végig. Az amerikai sportoló 1:56.08 perces idejével 16 századdal előzte meg a hazaiak reménységét, Giovanni Franzonit és négy tizeddel a svájciak favoritját, a pálya második felében már kissé kiengedő Marco Odermattot.
A legendás pályán legutóbb decemberben, világkupa-állomáson versenyzett a mezőny, s akkor két sízőt kellett kórházba szállítani, egyikükön, a francia Cyprien Sarrazinen agyműtétet kellett végrehajtani.
A lesiklókra még két edzés vár, majd versenyüket – mely a játékok első éremosztó versengése lesz – szombaton 11.30-tól rendezik.
A téli olimpia versenyeit az M4 Sport, az M4 Sport+ és az m4sport.hu közvetíti élőben.













