Az autók és a motorok frontján is nagy változásokat hozott az idei év az F1-ben. Az aktív aerodinamika és az eddiginél háromszor erősebb elektromotor sok további módosulás mellett olyan újdonságokat jelent, amiknek a vezetésre, de a versenyzésre is komoly hatásuk lesz. A villanymotor teljesítménye már a csaták során is meghatározóvá válik, hiszen az eddigi DRS-t az úgynevezett előzésmód váltja: az 1 másodpercen belül lévő versenyző a normál korlátozáson felüli energiát gyűjthet, amit aztán használhat is a kijelölt helyeken, mégpedig úgy, hogy egy adott tempó felett lényegesen nagyobb teljesítmény áll a rendelkezésére, mint az ellenfélnek.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint ezek a változások összességében csak színesíteni fogják a versenyzést.
„Szerintem nagyszerű hatásuk lesz, mert új dimenziókat nyitnak. A DRS-nél lehetőséged volt szélárnyékot fogni és előzni. Most több dolog játszik. Itt ez a stratégia, szinte már a sakkot idéző tényező, hogy a versenyzők dönthetnek arról, hol hívnak le nagyobb teljesítményt az előzéshez és az efféle játszmákhoz. Szerintem fantasztikus lesz.”
„A fiatal közönséget inkább fogja emlékeztetni a videójátékokra, de anélkül, hogy bármit is elvenne a sporttól, hiszen még mindig a legjobb versenyző és a legjobb gép fog nyerni” – hangsúlyozta az osztrák.
George Russell, Frederik Vesti, Andrea Kimi Antonelli és Toto Wolff (Fotó: Mercedes)Versenyzője, Andrea Kimi Antonelli is sakkhasonlattal élt, amikor arról beszélt, milyen plusz szerep juthat a versenyzőknek ebben az új korszakban.
„2026-ban véleményem szerint előny lesz, ha egy versenyző kreatív. Sokféleképpen játszhatsz az energiával, főleg egy másik versenyzővel szembeni csata során. Kicsit olyan lesz, mint sakkozni, csak háromszázas tempónál! Szóval ez villámsakk lesz. Nem lesz sok időd gondolkodni, mi legyen a következő lépés.”
„Amikor egy előzést tervezel vagy védekezel, mindig meg kell próbálnod két lépéssel a másik előtt járni. Meg kell tudnod jósolni, mit fog csinálni a másik, vagy rá kell kényszerítened, hogy egy adott dolgot csináljon. Nagy mozgástér lesz tehát a játszadozásra, és ez nagyon izgalmas. Ez nagy esély azon versenyzőknek, akik hamar megtanulnak boldogulni minden eszközzel. A szezon első felében ez különösen nagy előnyt jelenthet” – mondta Antonelli.
A második F1-es évét kezdő olasz szerint bár mások az új autók, élvezetesebb vezetni őket. „A határon autózva igazán jól vezethetők. De persze megvannak a sajátosságaik, például az elektromos energia oldalán. Az autót élvezetes vezetni, és bár lassabb, mint a tavalyi, ezt annyira nem érzed a volánnál. A nagy tempó mellett persze érezhető, hogy kevesebb a leszorítóerő, mint tavaly volt, de még csak a szabályrendszer elején járunk, a fejlesztés nagy ütemű lesz. Az autó alapja egészen jó, sokkal jobb, mint vártam.”
Különbséget jelent az is, hogy az eddigi 798-ról 768 kilogrammra csökkent az autók minimumtömege. „Érzed, hogy harminc kilogrammal könnyebb és valamivel kisebb az autó. Mozgékonyabb, főleg az irányváltásoknál és a lassabb kanyarokban, és ez jó érzés. Ezenkívül már nincs pattogás, aminél az aerodinamikai leszorítóerőtől az alja a földhöz verődik. Ez is jó. Már nem kell annyira mélyre ereszteni az autót, és nem olyan merev, így nagyobb mozgásterünk van a hasmagassággal való kísérletezésre. Tavaly minél lejjebb kellett engedni az autót, de úgy, hogy ne kezdjen el pattogni. Idén lehet játszani a hasmagassággal, több lehetőséged van a beállításoknál, és ez érdekes.”
„A vezetés élménye pályánként változni fog. Monzában sok energiát használsz, és ott teljesen más lesz, mint Barcelonában. Az energialeadás szempontjából nagy a különbség, és pályáktól függően lehetnek vitorlázások, akár még az időmérőn is, ami elég furcsa, hiszen ott csak a lehető leggyorsabban akarsz menni.”
„Sokat kell tanulnunk. Mindenekelőtt az akkumulátor használatáról, mert ez nagyon érzékeny a vezetési stílusra. A vezetési stílusod befolyásolhatja az energialeadást a következő egyenesben. Nagyon sok mindent meg kell tanulnunk, és ezért is várom már nagyon Bahreint, hogy ott is alkalmazhassam, amit Barcelonában megtanultam” – bocsátotta előre Antonelli.













