Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Dömsödi Dalma: Szép lenne tíz év után újra felkerülni Európa csúcsára

Dömsödi Dalma: Szép lenne tíz év után újra felkerülni Európa csúcsára

m4sport.hu | | Szerző: Brúszel Péter
Faragó Kamilla szerint erőt adhat nekik a 10 évvel ezelőtti Európa-bajnokság forgatókönyve, Dömsödi Dalma egy kevés gólos meccset is aláírna, csak nyerjenek – a magyar női vízilabda-válogatott két játékosa az M4 Sportnak nyilatkozott a Hollandia elleni Eb-döntő előtt.

A görögök ellen ötöspárbajban megnyert elődöntőt követően egy kis időnek el kellett telnie, hogy felfogják, döntőbe jutottak, de Faragó Kamilla szerint „az esti megbeszélésen már mindenki megemésztette magában, hogy bent vannak”.

A magyar válogatott tíz után jutott újra Eb-döntőbe, Keszthelyi Rita és Garda Krisztina tagja volt annak a csapatnak, amely 9–7-re győzött Hollandia ellen a belgrádi fináléban, az akkor 16 éves Faragó pedig a helyszínen izgulta végig a találkozót.

„Iszonyatosan nagy élmény volt. És tényleg az is felfoghatatlan, hogy pont a hollandok ellen játszottak a lányok 10 évvel ezelőtt, és mi is most ellenünk játszunk. Nem lehet elbízni magunkat, mert a csoportban azért vereséget szenvedtünk tőlük, de úgy gondolom, hogy ez lehet ilyen motiváció, hogy 10 éve is pont így történtek a dolgok” – mondta az UVSE játékosa, aki szerint a középdöntő első fordulójában játszott mérkőzéshez képest támadásban és az emberelőnyös szituációkban kell javulniuk.

Dömsödi Dalma – aki szintén a lelátóról nézte a 10 évvel ezelőtti Eb-döntőt – azt emelte ki Berkesi Juditnak, hogy az utóbbi három világversenyen mindannyiszor döntőbe jutott a csapat, ami jól mutatja az erejét.

„Nyilván minden meccs más, szóval nem tudhatjuk, mi dominál majd aznap” – reagált arra a kérdésre, hogy vajon ismét kevés gólos meccsre számíthatunk-e, mint amilyen mindössze kilenc gólt hozó előző volt.

„Én kiegyeznék egy ilyen kevés gólos mérkőzéssel, csak mi jöjjünk ki a végén boldogan” – tette hozzá.

„Ez az utolsó meccsünk itt, Madeirán, szóval nyilván mindent bele fogunk adni. Szép lenne tíz év után újra felkerülni Európa csúcsára” – fogalmazott Dömsödi.

A címvédő hollandok elleni Eb-döntő magyar idő szerint 20.15-kor kezdődik csütörtökön. A mérkőzést az M4 Sport, az m4sport.hu, a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is élőben adja.

Borítókép: Funchal, 2026. január 26. A Dömsödi Dalma (b) gólöröme, mellette a spanyol Martina Terre Marti kapus a női vízilabda Európa-bajnokság B csoportjának első fordulójában játszott Magyarország - Spanyolország mérkőzésen a funchali Olimpiai Uszodakomplexumban 2026. január 26-án. MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak