A Cadillac tíz év után első alakulatként csatlakozik a királykategória mezőnyéhez úgy, hogy a nulláról építette fel a csapatot. Nem meglepő tehát, hogy az autó beindítását, majd az első bejáratást és az első tesztnapot is komoly mérföldkőként jellemezték.
A csapat Barcelonában, az első teszten még „döcögősebb” napokat teljesített több műszaki hibával és viszonylag kevés megtett körrel (persze elsősorban a riválisokhoz képest, azt nézve, hogy egy új szabálykorszak elején járunk és egy teljesen új istálló gurult pályára, a 164 kör megsüvegelendő teljesítmény volt). Bahreinben, a második teszthét elején már olajozottabban mennek a dolgok.
Szerdán a csapat átlépte a 100 körös határt – egy nap alatt! Időeredmények tekintetében viszont még mindig elmaradtak az élmezőnytől és a középmezőnytől is, ezen a téren pedig Valtteri Bottas szerint egyelőre nem is kell változásra számítani.
Valtteri Bottas (Fotó: XPB)A finn kiemelte, a héten még a tanulásra és a hibakeresésre figyelnek majd, a második bahreini teszten viszont már a teljesítmény is fókuszba kerül. „Jó, hogy itt vagyunk, az autó jól fut” – jelentette ki a szerdai nap végén. „Számunkra ez tényleg az első lépés. Egészen jó etapokat teljesítünk, és minden etappal tanulunk. Ez a legfontosabb” – tette hozzá.
„Nagyon sok napunk van még az Ausztrál Nagydíjig, szóval rengeteg munka vár ránk. Most itt tartunk és ez a folyamat nagyon izgalmas. Jó látni, hogy napról napra fejlődünk, ahogyan pályára gurulunk az autóval” – folytatta lelkesen az egyéves kihagyás után visszatérő többszörös futamgyőztes.
„Fontos volt, hogy ott lehettünk a barcelonai bejáratáson és az is, hogy itt, Bahreinben is futtatjuk az autót. Ha egy napot is kihagytunk volna, bajban lennénk Melbourne-ben. A fókusz lépésről lépésre kerül majd át a teljesítményre. Azt hiszem, a jövő héten már azzal is foglalkozunk majd. Készen állunk a versenyzésre. Nemcsak azért vagyunk itt, hogy hibákat keressünk és javítsuk őket” – emelte ki.
Valtteri Bottas (Fotó: XPB)












