„Anyám mondta, amikor megtudta, hogy játékot vezetek: fiam, a jó bíró olyan, mint a Loch Ness-i szörny – mindenki beszél róla, de még senki sem látta.” (Részlet az Offside című filmből.)

Lassan nem telik el hétvége komoly bírózás (vagy ahogy manapság eltartott kisujjal mondanánk: játékvezetőzés) nélkül, nemrég az ETO–DVSC meccsel kapcsolatban ment a vita, most a ZTE–Ferencváros kapott jelentős figyelmet, nem kis mértékben a vendégcsapat hozzáállása, kommunikációja miatt. Kétségtelen, egy hetvenperces emberhátrány és hajrában megítélt tizenegyes kombinációja a törvény szerint alkalmas frusztráció csíráztatására, ennek a közvetítésében a kluboknak komoly felelőssége van saját közönsége/közössége és a teljes magyar futball felé is.

A 23. percben Ibrahim Cissé csapott össze Szendrei Norberttel egy hosszan megtolt labda után, s bár először labdát talált, a mozdulat záróakkordjaként odatalpalt az ellenfél bokája fölé. Ha már a játékvezetés egyik legfontosabb hozzáadott értékének a következetességet tartjuk, ezt az esetet nevezhetjük tankönyvi példának is: az elmúlt néhány szezonban épp ezek a talpalások hozták a legtöbb utólag megadott pirosat.

A jeleneten látszik, hogy Cissé szabálytalansága egyáltalán nem volt szándékos, de ebben az esetben ez csak az egyik (sokadik) szempont, a legfontosabb a játékosok testi épsége – erre pedig ez a belépő igen veszélyes volt. Hasonló esetként hozhatjuk egyébként Németh Hunor talpalását december elejéről, amikor ugyancsak a belépő vétlenségét hozták fel mentségrovatban az ügyvédek, de mint jeleztük: a karácsonyi ajándékokkal ellentétben itt nem a szándék a fontos. Cissé sem durva, de mindenképp felelőtlen volt, s még egyszer a következetesség: az ehhez hasonló esetek az elmúlt években szinte mind piros lappal végződtek a Fizz Ligában.

Ugyanakkor: magát a helyzetet egy játékvezetői hiba, konkrétan tévesen megítélt les előzött meg, fél perccel korábban így Fradi-szögletnek és nem kifelé szabadrúgásnak kellett volna következnie. A videobíró ezt nem vizsgálhatta, hiszen 1. a vizsgálati hatásköre játékmegszakítástól játékmegszakításig terjed, a „les” pedig a legutóbbi előtt volt, 2. szűz lesszituációkkal egyébként sem foglalkozik, csak ha már gólokkal vagy piros lapokkal kerül összeköttetésbe. Természetesen nem lehet örökké egyetlen esetre mutogatni – hol húzzunk akkor határokat, ugye –, Cissé kilépései a védelemből általában nem udvarias adjonistenek, de ez is mutatja, hogy egy-egy apró döntésnek is mekkora hatása lehet az egész mérkőzésre (mérkőzésnek a bajnokságra, bajnokságnak a magyar futballra, futballnak a kultúrára, kultúrának az országra, orsz… szóval így tovább). Erre az ítéletre két perc múlva sem emlékezne senki, ha nem következett volna rögtön utána a kiállítás.

Jóval nagyobb vitát váltott ki a hajrában megítélt tizenegyes: az alig egy perccel korábban beállt Júlio Romao kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, Káprály Mihály jónéhány másodperc késéssel fújta be. A Ferencváros részéről elég látványosan tudatták a véleményüket: mint az a sajtótájékoztatón kiderült, Robbie Keane annyira bepöccent, hogy nyilatkozni sem akart, a helyette kiálló Leandro meg „nem focizott húsz évet, ha ez tizenegyes”.

Mielőtt idemásolom a labdarúgás szabálykönyvéből a kezezésre vonatkozó részt, néhány fontos megállapítás.

• Hiába az életünk része most már jónéhány éve a videobíró, a pályán meghozott döntés továbbra is az alfa+omega. Minden VAR-ozás során ebből indulnak ki, s csak akkor hívják ki videós ellenőrzésre a játékvezetőt, ha az első döntése a VAR-busz háromfős legénységének egyöntetű véleménye szerint bizonyíthatóan rossz.
• Éppen ezért egyre nagyobb reflektorfényt kapnak olyan esetek is, amelyek a futball szürkezónájába tartoznak, nem fekete-fehérek, vagyis akár különböző játékvezetői döntések is lehetnek helyesek egy eset során eltérő megközelítések alapján.
• A videokocsi részére további húsz kamera áll rendelkezésre, nem csak a televíziós közvetítésre hagyatkoznak.

És akkor az idézet a szabálykönyvből:

Szabálytalanság, ha egy játékos:

•  szándékosan kezével/karjával érinti a labdát, például, ha a keze/karja a labda felé mozog
•  kezével/karjával érinti a labdát, amikor az a testét természetellenesen nagyobbá teszi. Úgy tekintjük, hogy egy játékos természetellenesen nagyobbá teszi a testét, amikor kezének/karjának helyzete nem a teste adott szituációbeli mozgásának a következménye, illetve azzal nem indokolható. Azzal, hogy keze/karja ilyen helyzetben van, a játékos felvállalja annak kockázatát, hogy kezét/karját eltalálhatja a labda, és ezért büntetik.
•  gólt szerez az ellenfél kapujába közvetlenül kezével/karjával, akár véletlenül is, beleértve a kapust is, vagy azonnal, miután a labda akár véletlenül is érintette a kezét/karját.

Ebből a részletből hiányzik néhány apróbetűs rész, leginkább a kivételekkel kapcsolatban, mi NEM számít kezezés szabálytalanságnak (például saját testéről vagy csapattársról pattanó labda), de ahogy a Cissé-féle piros lap esetében, a kezezéseknél sem ad azonnali felmentést a vétlenség, a szabálykönyv nem is taglalja ezt a kérdést. Mint a bogár-rovar kategorizálás: nem minden vétlen kezezés szabálytalanság, de minden szándékos az. Ha csak a szabálykönyvet és a felvételeket nézzük (egy játékvezetőnek ez a dolga), Romao keze mozog a labda felé, ezzel a testét hosszában megnagyobbítja, vagyis a VAR részéről érthető, miért hagyták helyben a pályán hozott ítéletet.

Hogy a Fradi pontos problémáját megértsük, érdemes a Fradi Zóna műsorát csekkolni, amelyben Kucsera Gábor világbajnok kajakozó két gyermekkel együtt nézi a meccset, élőben fel is kiált, hogy „kéz”, a mérkőzés végén pedig Dzurják Józseffel és Tóth Mihállyal közösen mégis „felháborítónak” titulálják az esetet, mondván: mégis hova tegye, egészen közelről pattan rá, természetes mozdulat stb.

És itt a fontos különbség: ezek az érvek nem a jelenlegi ítéletet, hanem a konkrét kézszabályt bélyegzik hibásként, ami meg már IFAB-hatáskör. A játékvezető dolga, hogy a leírt törvényeket a pályán gyakorlatba átültesse, a szabálykönyvben pedig találunk olyan passzust, amelynek mentén Romao mozdulata kimeríti a kezezés szabálytalanságot. De vegyük bele a szürke zónát: gyakorlati alapokon vagy a szabálykönyv másik bekezdéséből valid lehet az ellentéte is, biztosan lenne játékvezető, aki a középpályás mozdulatát természetesnek venné, továbbot intene, a VAR pedig abban az esetben sem feltétlenül jelezné a bírónak, hogy tizenegyesnek kéne következni (erre láttunk példát a Paks–DVTK meccsen Vallejo kezezésénél).

Teljesen általános jelenség: a játékvezetőnek is igaza van, mert a szabályoknak megfelelő ítéleteket hozott, a klub mégis joggal dühös, mert a saját narratíváját a másik oldalról építi fel, ami szintén megfelelhet a szabályoknak. Ugyanakkor az elfogult klubalkalmazottak és szurkolók előbbit gyakran elfelejtik – minden eset több lábon áll, s ha az egyiken lehet támadni az ítéletet, meg is teszik, függetlenül attól, hogy több más aspektus bizonyítja a helyességét.

A Ferencváros részéről Robbie Keane nem nyilatkozott a lefújás után, Leandro indoklása szerint hosszú időre eltiltották volna, ha hirtelen felindulásból kamerák elé áll, bár az elmúlt években abszolút példátlan, hogy bárkit eltiltottak volna meccs utáni nyilatkozata miatt, s a vezetőedzőnek kötelessége a mérkőzést követően a sajtó rendelkezésére állni. A Ferencváros részéről a teljes magyar játékvezetői kar teljesítményének a minősítése nem igazán elegáns, külső felelősök megjelölése az egyszerűbb út (nem először emlegetik a játékvezetést egy meccs után), valószínűleg nem azért nem látott Leandro magyarokat a BL-ben és az Európa-ligában, mert Káprály tizenegyest fújt Romao kezezésére. (Nota bene: a két sorozat szezonbeli alapszakaszában egy mérkőzésen vezetett full magyar stáb, s további négyre – egy BL, három El – küldték honfitársunkat ellenőrnek vagy szövetségi delegáltnak.)

Hogy a magyar játékvezetés egyébként a magyar futballhoz vagy más nemzetekhez képest hol tart, mitől lehetne jobb, transzparensebb, fontos téma, amellyel az MLSZ-nek, a Játékvezetői Bizottságnak, de maguknak a bíróknak, kluboknak, játékosoknak, edzőknek, sajtónak, szurkolóknak ugyanúgy megvan a maga dolga, ám ezek ideális esetben nem egy rosszul sikerült mérkőzés utáni visszavágásban, hanem párbeszédek tömkelegében jelentkeznek. Természetesen nemcsak az általunk vizsgált kérdéses jelenetekről van szó, az összképhez hozzátartozik a játékvezetők magatartása, következetessége, VAR-vizsgálatok időtartama, játékosok, edzők és klubok hozzáállása, na meg persze maguk a szabályok, amelyek most is kikezdték a fradisták idegeit. Sok-sok összetevő.

Mivel két csapat számára egy ítélet pont ellentétesen sújt vagy kedvez, a sportban aligha létezik olyan játékvezetés, amellyel mindig mindenki teljesen elégedett, de pont ez a szubjektivitás, érzelemhalmaz teszi az egészet még érdekesebbé. Az igazság pedig csak az első dolog, a javulás további zálogai: elfogadás, megértés, kommunikáció.

(A cikkben leírtak a szerző gondolatai, nem feltétlenül tükrözik az M4 Sport álláspontját.)