Lewis Hamilton a múlt heti bahreini teszten azt mondta, hátrányosan érinti, hogy állandó versenymérnök nélkül, egy átmeneti megoldással (Carlo Santi csapat az első pár versenyen dolgozik vele) vág neki 2026-nak. Az előző szezonja ugyanakkor megmutatta, az sem lett volna előnyös a szempontjából, ha Riccardo Adamival maradt volna. Az olaszt – akit már Carlos Sainz, sőt Sebastian Vettel mérnökeként is érték kritikák a hozzáállása és bizonytalansága miatt – a télen a tesztcsapathoz és a versenyzőakadémiához helyezte át a Ferrari, miután világos volt, hogy egy év alatt sem sikerült megtalálniuk a közös hangot Hamiltonnal.
A páros számos rádiózása beszédtémát szolgáltatott 2025 során. Hamilton egy-egy nézeteltérés után sokszor egyszerűen inkább elhallgattatta Adamit, Miamiban pedig a boxfal tétovázását érzékelve szarkasztikusan azt javasolta a szakembernek, hogy tartsanak még egy teaszünetet is, mielőtt döntést hoznak…
A Hamilton, Adami páros nem vonult be az F1 történetének legjobb versenyző, mérnök kapcsolatai közé, és minőségében meg sem közelíthette például Rob Smedley és Felipe Massa ferraris együttműködését. Az F1-től már visszavonult brit mérnök a High Performace podcast vendégeként beszélt arról, mi teszi a jó versenyző, versenymérnök kapcsolatot, és élesen kritizálta Adamit a Hamilton mellett nyújtott produkciója után.
Riccardo Adami és Lewis Hamilton (Fotó: Ferrari)„Ha Lewist vesszük, ő új volt a csapatnál, és a versenymérnökkel való kapcsolata nagyon az elején járt. Ezek a rádiós megjegyzések azt jelezték, hogy a kapcsolatuk még nem egészen alakult ki. És ezen a ponton ez lehet nem egészséges is. Ez egy elég egyértelmű megnyilvánulása a túláradó frusztrációjának. Szerintem egy versenymérnöknek az a feladata, hogy amikor a versenyzője feltesz egy kérdést, tudjon eleget az autóról, értsen minden területhez eléggé ahhoz, hogy miközben a versenyzője háromszázas tempóval vezet, ő gyors választ adjon a kérdéseire.”
„Igazán fájó hallani, amikor azt mondják: »Mindjárt visszajelzek.« Pajtás, ez itt nem egy call center! A fickó próbálja a teljesítményének tíz tizedét hozni, válaszolj neki, tedd magabiztossá, éreztesd vele, hogy te tudod, mit csinálsz! Máskülönben ez a »Mindjárt visszajelzek« úgy hangzik, hogy »Várj, meg kell kérdeznem egy felnőttet…« Ezek azok az apróságok, amik kikezdik az önbizalmat és a bizalmat, és ezen a ponton kezd egy kapcsolat ingerültté és nehézzé válni.”
„És hogy lehet visszajönni ebből? Egy olyan fickóról beszélünk, aki nagyon régóta a Ferrarinál van és hosszú, sikeres pályafutásra tekinthet vissza a Forma–1-ben. Sebastiannal (Vettel) remek volt a kapcsolatuk, sokszor nyertek együtt. Ha viszont nem áll össze, akkor nem fog működni” – magyarázta Smedley.
A britnek meggyőződése, hogy egy ilyen kapcsolatot elsősorban a mérnöknek kell működésre bírnia. „Véleményem szerint a versenymérnök feladata alkalmazkodni a versenyző szemléletmódjához és személyiségéhez, neki kell passzolnia a sportolóhoz. Fordítva ez nem működhet. Ha fordítva lenne, a versenymérnök nem értené a munkája lényegét, vagy talán az életét lényegét sem… Te vagy a mérnök, a te felelősséged elérni, hogy minden összeálljon. Van egy sportolód az autóban, aki ugyanúgy ember, mint bárki más, de ők a saját feladatukra fókuszálnak. Te érheted el, hogy a vezetésre összpontosíthasson, és te hátraléphetsz egyet, hogy lásd, mire van szükségük, milyen pszichológiai állapotban érzik biztonságban magukat és hogyan teremtheted meg ezt a kényelmes munkaközeget számukra. Ez a versenymérnök feladata. Ha nem működik, az azért van, mert a mérnök nem ismerte ezt fel, nem tudja működésre bírni vagy mert nem kész elmenni ilyen messzire. Néha egyszerűen nem megy.”
Felipe Massa és Rob Smedley 2012-ben (Fotó: XPB)Miért nem tartott vele Bonnington?
Amikor Hamilton 2024 kezdetén bejelentette, hogy a Ferrarihoz megy a Mercedestől, egyből megindult a találgatás, viszi-e magával jól bevált versenymérnökét, Peter Bonningtont. A csillagosok végül egyfajta előléptetéssel bírták maradásra a britet, így Hamiltonnak egyedül kellett váltania.
Smedley szerint meg kell érteni a mérnök nézőpontját is. Kiemelte, bár úgy tűnhetett, hogy amikor ő 2014-ben a Ferraritól a Williamshez ment, csak követte Massát, ám valójában fordítva történt: ő aláírt a Williamshez, majd beajánlotta a csapathoz a brazilt.
Lewis Hamilton és versenymérnöke, Peter Bonnington (Fotó: XPB)„Nem ismerem a háttértörténetét ennek. Lehet, hogy próbálkoztak Pete szerződtetésével, és talán a Mercedes tett neki egy ellenajánlatot. Vélhetően így lehetett. Ilyenkor sok minden számít. Pete akarja-e követni Lewist, és akar-e kapcsolódni hozzá?”
„Ebben van kockázat, mert a versenyzők ideje egy adott csapatnál sokkal átmenetibb lehet, mint a mérnököké. Akarsz-e egy versenyzőhöz csatlakozni, hosszú távú kapcsolatot kiépíteni vele? És ha Lewis egy-két év múlva távozik a csapattól, téged a versenyző hozott magával… Ez szinte már nepotizmus.”
„Én szerencsére nem kerültem ilyen helyzetbe soha, de láttam ilyet, és ez nem az ő hibájuk. Ha Pete követte volna Lewist a Ferrarihoz, annak kizárólag az érdemen kellett volna múlnia, de sokan gondolták volna ezt egyfajta nepotizmusnak. Akarod ezt? Vagy csak jó munkát akarsz végezni?” – fejtegette Smedley, hozzátéve, ő nem követné a versenyzőt egy ilyen helyzetben.
Verstappen és „GP” – amikor a káromkodás egészséges…
A korábbi versenymérnök az interjú során arról is beszélt, milyen a jó versenyző, versenymérnök együttműködés. Kiemelte, egy versenymérnöknek nagyjából 50-50%-ban kell értenie a technikai oldalhoz és a pszichológiai oldalhoz, bizonyos esetekben pedig a pszichológia még fontosabbá is válhat. Max Verstappent és Gianpiero Lambiasét említette mintaként. Szerinte hiába tűnhet úgy néha, hogy ők ketten szinte utálják egymást és csak veszekednek a rádión keresztül, valójában éppen ez bizonyítja, hogy a kapcsolatuk egy más, magasabb szintre lépett.
„Maxnak és GP-nek – és én mindkettejüket kedvelem – szerintem nagyszerű a kapcsolata. Ez egy szinte már régi vágású kapcsolat. De ne feledjük, már elég régóta együtt vannak, tíz éve. Eléggé klasszikus versenyző, versenymérnök kapcsolat ez, és ha néha úgy is tűnhet, hogy nem jönnek ki egymással, valójában az, hogy ennyire nyíltan és őszinték lehetnek egymással, éppen ennek az ellenkezőjét mutatja. Igazán jól kijönnek. Max tudja, hogy GP meghatározó szerepet játszott az ő sikerességében. Persze sosem fogja megkapni azt az elismerést, amit Max.”
„Tudnotok kell őszintén beszélni egymással. Ha nincs meg az őszinteség, főleg egy nagy nyomással járó közegben, és ha csak vicceskedtek, de nem mondjátok ki, az egyszerűen nem működhet. És látom ezt. Ahogy nézem a Forma–1-es versenyeket és hallgatom a mérnökök és versenyzők beszélgetéseit, a mérnök néha szinte már túlságosan alárendelt szerepet játszik. Állj a sarkadra, mondd ki, amit akarsz!”
Gianpiero Lambiase és Max Vestappen (Fotó: Red Bull)„Persze nem hallom a teljes párbeszédet, csak szurkolóként, kívülről figyelek, de mondd meg neki, amit kell! Ez egy nagy nyomással járó helyzet. Rendben, ő egy szupersztár, akinek évente több tízmillió dollárt fizetnek, egy élsportoló, akiből húsz van a világon, de ilyenkor dolgozol, és neked ugyanúgy teljesítened kell, ahogyan nekik is.”
„Egy mérnök pedig akkor tud teljesíteni, ha egyenes, őszinte és nyitott. Ha ez nincs meg, még az autón kívül is… Én és Felipe rendkívül egyenesek voltunk egymással, amikor elszúrta, akkor elszúrta, és megmondtam, hogy nem volt elég jó, és ő is ugyanezt csinálta velem. Akkoriban örültem, hogy nem játszottak be minden rádiózást… Elég sokszor közölte velem, hogy fogjam be, amire én azt mondtam: »Te fogd be.« Voltak ilyen vitáink.”
Smedley szerint innen nézve a Verstappentől olykor hallott káromkodós, durva megjegyzések egy ilyen kapcsolat egészségességéről is árulkodhatnak. „Tejesen. A pillanat hevében történik, háromszázzal megy az autóval, Gianpiero pedig a boxfalon ül, ami manapság már légkondicionált. Max egy nyerőgép, persze, hogy néha átlép egy határt. De erre fel vagy készülve. Velem is megtörtént néha, és számítanék rá, hogy miután eltelik egy kis idő és kiszáll az autójából, és már egy normál emberként működik, odajön, és azt mondja, »Bocsánat ezért, talán túlzásba vittem!« Ez a jele annak, hogy egy őszinte, nyílt és igazán egészséges kapcsolat lehet közöttetek. És erre van szükség, akár egy Forma–1-es versenyzőről és a mérnökéről van szó, akár egy edzőről és egy csatárról, akár egy ügyvezetőről és egy pénzügyi igazgatóról. Kell az őszinteség, máskülönben némi őszinteséget mindig visszatartasz, csak mert félsz, hogy a másik rosszul érzi magát ettől. Én az egyenes beszéd híve vagyok” – magyarázta a Massa mérnökekévé 2006-ban előléptetett, a brazillal ebben a minőségében 2013-ig együtt dolgozó Smedley.













