Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Ludogorecnél más játékot várnak a Varga nélküli Ferencvárostól

A Ludogorecnél más játékot várnak a Varga nélküli Ferencvárostól

m4sport.hu | Cseh Benjámin
A Ludogorec sajtótájékoztatója után a klub középpályása, Deroy Duarte nyilatkozott az M4 Sportnak.

A 28-szoros zöld-foki-szigeteki játékos számított a havazásra, de a mértékén igencsak meglepődött.

„A parkolóból való kiállásnál meggyűlt vele a bajom, de remélhetőleg a meccset nem befolyásolja majd” – válaszolta Deroy Duarte az M4 Sport riporterének, Korsós Kristófnak.

Az FTC és a Ludogorec a mostani szezonban már negyedszer csap össze egymással: a Bajnokok Ligája selejtezőjében kétszer találkoztak az évad elején (0–0, majd 3–0-s Fradi-siker), míg az El főtábláján Budapesten mérték össze erejüket, ahol 3–1-re diadalmaskodott az FTC. A bolgárok légiósa azonban azt gondolja, ez egy teljesen más meccs lesz.

„A legutóbbi két meccset elveszítettük ellenük. Voltak azokon is jó pillanataink, de most más helyzetben vagyunk, új edzőnk van, sok meccset nyertünk mostanában, így magabiztosak vagyunk, úgy érezzük, ezúttal változtathatunk”. 

Ahogy Duarte említette, a Ludogorec valóban jó formában, január vége óta ötmérkőzéses győzelmi szériában van, s Per-Matias Högmo november eleji érkezése óta 14-ből csak egy tétmeccset veszített el, január 22-én, a skót Rangers otthonában az El-ben.

„Emlékszem, itthon gól nélküli döntetlent játszottunk, az egy kiegyenlített meccs volt. Idegenben nyilván nehéz dolgunk volt, nagy klub a Ferencváros, remek szurkolói vannak. Intenzív, hatásos csapat, a szélső védők is szívesen mennek fel a támadásokkal, a csatárok dinamikusak. A testvérem, Laros a Puskás Akadémiában játszik, így általa is ismerem a Fradit, többször láttam őket.” 

Deroy Duarte már a sajtótájékoztatón is megjegyezte, hogy Varga Barnabás és Tóth Alex személyében kulcsjátékosokat veszített az FTC, most pedig bővebben is kitért a távozásuk okozta feltételezett változásokra.

„Kevesebb beadásra számítok, mivel ha olyan csatárod van, aki fejjel nem annyira kiemelkedő, akkor nem ívelgeted be a labdát feleslegesen. Varga egyértelműen jó volt fejjel, így kevesebb lehet a beadás. A 10-esük, Tóth is távozott, minőségi játékos, így talán az ő hiányuk változást okoz a játékukban. Ettől függetlenül így is sok minőségi játékosuk van, készen kell állnunk!” – tette hozzá.

A csütörtök 21 órakor kezdődő Ludogorec–Ferencváros Európa-liga-rájátszásmeccset az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!


A Ferencváros eredményei az Európa-liga alapszakaszában:
Ferencváros – Viktoria Plzen 1–1
KRC Genk – Ferencváros 0–1
FC Salzburg – Ferencváros 2–3
Ferencváros – PFC Ludogorec 3–1
Fenerbahce SK – Ferencváros 1–1
Ferencváros – Rangers FC 2–1
Ferencváros – Panathinaikosz 1–1
Nottingham Forest – Ferencváros 4–0

Borítókép: Budapest, 2025. november 6.Gabi Kanichowsky, a Ferencváros (b2) és Deroy Duarte, a Ludogorec (j2) játékosa a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 4. fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Ludogorec mérkõzésen a Groupama Arénában 2025. november 6-án.MTI/Illyés Tibor

További tartalmak