Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Ez teljes marhaság!” – dühös a Mercedes a vádaskodó ellenfelekre

„Ez teljes marhaság!” – dühös a Mercedes a vádaskodó ellenfelekre

F1, Autoracer, The Race
Dühítik a Mercedest a csapatuk ellen megfogalmazott vádak. Toto Wolff nyomatékosította: szabályos a motorjuk, az új szabályozás pedig nem tesz nekik keresztbe.

Talán a célegyenesébe fordult a Mercedes motortrükkje körül kialakult vita. Az FIA az F1-bizottság szerdai ülése után megerősítette, hogy elektronikus szavazást írt ki egy új ellenőrző eljárás bevezetéséről, amiről 10 napon belül döntés születik. A Mercedest a kompressziós arányra vonatkozó előírások kijátszása miatt támadták. Jelenleg az FIA csak álló helyzetben, külső hőmérsékleten ellenőrzi, hogy a motorok dugattyúi megfelelnek-e a 16:1-es idei sűrítési határértéknek, a csillagosok viszont menet közben, üzemi hőmérsékleten a hírek szerint képesek ezen érték fölé menni. Az FIA új javaslata, hogy elvégeznek egy 130 Celsius-fokos statikus tesztet is, hogy kiderüljön, vannak-e hő hatására másképp működő motorok.

A szigorúbb ellenőrzést ötből legalább négy gyártónak, és az F1 és az FIA képviselőinek kell megszavazniuk ahhoz, hogy a Motorsport Világtanács ratifikálhassa. Jó esély van rá, hogy erre sor fog kerülni. Amennyiben így lesz, az új eljárást csak augusztus 1-jével, vagyis az év 13. versenye után fogják bevezetni. Addig elméletben nem szűri ki senki a trükközést.

A Mercedesnél számítanak rá, hogy az új eljárást megszavazzák.

„Valamennyi motorgyártó szavazni fog, és abból indulunk ki, hogy az eredmény négy-egy lesz. Az F1-bizottságon belül ez nem volt téma, de lesz egy elektronikus szavazás, amit a következő hétig le kell tudni. Aztán megszületik a döntés, és el kell fogadnunk, bármi történik.”

„Lesz, ahogy lesz, meglátjuk. Március elseje után már semmit sem tehetünk, akkor homologizálják a motort. Utána nem lesz mód változtatni, hacsak nem kapsz lehetőséget extra fejlesztésre, ami akkor jár, ha a motoroddal elmaradsz a mezőny végén” – magyarázta Bradley Lord, a Mercedes kommunikációs igazgatója.

Toto Wolff (Fotó: XPB)

A csapatfőnök Toto Wolff eközben dühösen nyilatkozott a csütörtöki sajtótájékoztatón arról, hogy csapatukat mostanság mindenfélével megvádolják. Utalt rá, a héten felröppent a hír arról, hogy az FIA még mindig nem homologizálta a Mercedes üzemanyagát, ami kapcsán voltak, akik ennek kapcsán is vádaskodni kezdtek.

„Azt mondták, hogy a kompressziós arányunk szabálytalan, ami teljes marhaság. Teljes marhaság! És most máris itt az újabb sztori az illegális üzemanyagunkról. Nem tudom, honnan jött, de újra és újra előhozakodnak valamivel. Holnap talán valami más jön. Kiderül, hogy benne vagyok az Epstein-aktákban, vagy a jó ég tudja, mi…”

– panaszkodott Wolff.

A hírek szerint a Petronas új környezetsemleges üzemanyagát valóban nem hitelesítette még az FIA, de Ausztráliáig alighanem sor kerül rá.

Hozzátette, a puszta beavatkozással nehéz egyetértenie. „A Forma–1 arról szól, ki dolgozik jobban, és nem vágyunk teljesítménykiegyenlítésre. Filozófiai szempontból ragaszkodnunk kéne ehhez. Kifejlesztesz egy elemet a szabályok szerint – és ezt meg is erősítették –, aztán valakik összefognak és azt mondják, hogy ez szabálytalan, a szabályozó pedig ezzel nyomás alá kerül. Így kéne működnie? Filozófiai szempontból nem értek egyet vele, de ez történt a Forma–1 elmúlt ötven évében. Ezúttal minket érint, legközelebb talán mi fogunk összeállni mással valaki ellen, mert úgy gondoljuk, valami nem helyes.”

Az osztrák szerint a sűrítési arány terén bevezetendő új eljárás nem fog ártani a Mercedesnek. Sőt, szerinte előfordulhat, hogy valaki másnak fog, akinek más volt a szándéka a szigorítással… „Jelen állás szerint úgy fest, hogy meg kell felelned a szabályoknak hidegen és melegen is, és ez senkinek nem biztosíthat előnyt. A többiek szerintem próbálták elérni, hogy csak melegen mérjék, hogy hidegen szabálytalanok lehessenek. Most tehát már mindenki számára egyenlő a játszma…”

Wolff állítja, a kompressziós arány menet közbeni növelése korántsem jelent akkora teljesítményelőnyt, mint sokan feltételezik. „Végig azt mondtuk, hogy ez csak vihar egy pohár vízben. Ha a bedobott számok valósak lennének, teljesen megérteném, miért harcolnak érte. De valójában nem is éri meg harcolni. Semmin sem változtat a mi szempontunkból, akár így maradnak a szabályok, akár változnak.”

Borítókép: Toto Wolff (Fotó: XPB)

További tartalmak