Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Két évre Németországba adja kölcsönbe Csíkos Lucát a Fradi

Két évre Németországba adja kölcsönbe Csíkos Lucát a Fradi

MTI
Az Európa-bajnoki bronzérmes Csíkos Luca két idényen át a jelenleg Európa Liga-címvédő német Thüringer HC csapatában kézilabdázik kölcsönben.

A Ferencváros múlt hét szerdán jelentette be, hogy szerződtette Vácról a húszéves balátlövőt. A fővárosi kontraktusa négy évre szól, de azt már akkor jelezte a zöld-fehér klub, hogy az első két szezonban kölcsön fogja adni Csíkost.

„Fontosnak gondoltam, hogy meglegyenek a lépcsőfokok, a Bajnokok Ligája előtt az Európa Ligában és a német bajnokságban is edződhetek” – idézte a az FTC honlapja Csíkost.

Hozzátette: nehéz lesz, hogy távol kerül a családjától, ugyanakkor a pályafutása építése szempontjából megfelelőnek tartja ezt a lépést.

„Fiatal vagyok, szeretnék gyakorlatilag mindenben fejlődni, tapasztalatot gyűjteni, hogy amikor visszatérek, készen álljak erre a szintre, motivál, hogy tudom, hogy egyszer majd a Fradiban fogok kézilabdázni.”

Ebben az idényben Szabó Anna, Faragó Luca és az Európa-bajnoki bronzérmes Kuczora Csenge is a német klub játékosa. A következő szezontól ugyanakkor Kuczora már a román CSM Bucuresti együttesét erősíti majd, Faragót pedig csak erre az évadra adta kölcsön a Mosonmagyaróvár.

Borítókép: 's-Hertogenbosch, 2025. december 1. Csíkos Luca (b) és Hársfalvi Júlia a német-holland közös rendezésû nõi kézilabda-világbajnokság B csoportjának 3. fordulójában játszott Magyarország-Svájc mérkõzésen a hollandiai 's-Hertogenboschban a Maaspoort Arénában 2025. december 1-jén. MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak