A csütörtök 21 órakor kezdődő Ludogorec–Ferencváros Európa-liga-rájátszásmeccset az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!
A 27 esztendős argentin számára nagy jelentőséggel bír a találkozó, Mariano Gómez ugyanis januárban szerződött a Ferencvároshoz, a szabályok értelmében pedig most léphet pályára első ízben az Európa-ligában.
„Nagyon izgatott vagyok. Számomra minden egyes mérkőzés egyben óriási lehetőség is. Holnap meg kell próbálnunk megnyerni a meccset, majd aztán Budapesten is így kell tennünk. Minden összecsapás más, nem lehet a korábbiakból kiindulni. Sok játékosuk más, más minőséget is képviselnek, intelligensebbek, rááadásul játékban is gyorsabbak. Ahogy mondtam, minden mérkőzés más, és az ilyenek sosem könnyűek.”
Kapcsolódó tartalom
Gómez szerint jelenleg négy minőségi középhátvédjük is van, akik kiegészítik egymást.
„Négy olyan középhátvédünk van, akik magas szintet képviselnek – van, aki a stílusát tekintve hasonlít rám, de olyan is, akinek más erősségei vannak. Cissé hozzám hasonlóan fizikális, míg Szalai bal lábas, és ez fontos a csapat számára” – fejtette ki.
Amikor szóba került Varga Barnabás távozása és a pontrúgások, Gómez megjegyezte, reméli, ezeknél a helyzeteknél pótolni tudja a magyar válogatott csatárt.
„Remélem, pótolni tudom őt. Megpróbálok minél több gólt szerezni fejjel a szögletek és a szabadrúgások után. Próbálok fejjel eredményes lenni. Magas vagyok, úgyhogy támadnom kell a labdát. Remélem, tudom segíteni a csapatot” – mondta, végül azzal zárta a gondolatait, hogy csütörtökön mindenképp meg kell próbálniuk nyerni, de ha csak döntetlent érnek el, az sem rossz a budapesti visszavágó előtt.
A párharc visszavágóját jövő csütörtökön rendezik a Groupama Arénában. A továbbjutó a nyolcaddöntőben a portugál FC Portóval vagy a Bragával találkozik.
A nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharcokat február 19-én és 26-án rendezik, az M4 Sport és az m4sport.hu mindkét találkozót élőben közvetíti.
A Ferencváros eredményei az Európa-liga alapszakaszában:
Ferencváros – Viktoria Plzen 1–1
KRC Genk – Ferencváros 0–1
FC Salzburg – Ferencváros 2–3
Ferencváros – PFC Ludogorec 3–1
Fenerbahce SK – Ferencváros 1–1
Ferencváros – Rangers FC 2–1
Ferencváros – Panathinaikosz 1–1
Nottingham Forest – Ferencváros 4–0













