Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Van Dijk szerint Szoboszlai lehet majd a Liverpool csapatkapitánya

Van Dijk szerint Szoboszlai lehet majd a Liverpool csapatkapitánya

m4sport.hu | MTI
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Jelenleg a 34 éves holland védő tölti be a tisztséget, de az ESPN-nek adott interjúban kiemelte: a magyar középpályás minden tulajdonsággal rendelkezik, hogy idővel vezéregyéniséggé lépjen elő.

„Valójában a vezetőedzőn is múlik, de Dominik példamutatása már ebben az idényben is kidomborodott” – mondta a belső védő, majd hozzátette, csapattársa teljesítménye a mostani, gyengébben sikerült idényben is kiemelkedő.

„Még mindig van mit fejlődnie, és ez természetes is, de remélem, a következő években nagyon fontos tagja lesz a Liverpoolnak” – fogalmazott.

Szoboszlai Dominik szerződése 2028 nyaráig érvényes, a klub jelenleg is tárgyalásban áll a hosszabbításról, és a játékos ügynöke, Esterházy Mátyás is megerősítette a héten, hogy nem szeretnének klubot váltani.

Borítókép: Liverpool, 2025. november 26.Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa (j) csapattársával, Virgil van Dijkkal, miután berúgta csapata elsõ, egyenlítõ gólját a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakasza ötödik fordulójának Liverpool-PSV Eindhoven mérkõzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2025. november 26-án.MTI/EPA/Adam Vaughan

További tartalmak