A Fizz Liga második körének slágercsapata a ZTE FC lett, amely ezt a blokkot a maga 23 pontjával a második helyen zárta (az ETO 24-et gyűjtött), s amíg az első kör után még egyértelmű kiesőjelöltként beszéltünk róla – a Ferencváros akkori legyőzésével lépett el az utolsó helyről –, a mostani Fradi-veréssel már ötödik, és lassan dobogóesélyesek közt emlegetjük (ha hétvégén nyer a Loki ellen, meccsen belüli távolságra lehet a harmadik hely). Bár az első 11 forduló még nem volt ennyire rózsaszín, a szezon elejétől látszódott: ha ez a társaság összeáll, valami szép is kisülhet belőle.

A Fizz Liga második harmadának (12-22. forduló) tabellája.

Nekünk is jó tanulság: a szezon előtt a ZTE-t jósoltuk egyik kiesőnek, a korábbi szereplése és a játékoskeret látszólagos minősége mellett szkeptikusak maradtunk a dél-amerikai vonallal kapcsolatban. Ahogyan akkor Horváth Ferenc fogalmazott: „Sok külföldi gondolja, hogy ide lehet jönni építeni magukat, de azért az NB I nem olyan gyenge, hogy itt ezt csak úgy lehessen”. Nos, ha ebben igaza van, akkor a játékosok jobbak, mint amilyennek az eddigi pályafutásuk alapján tűntek. Lássuk be, a Végh-éra utolsó éveit a középszerűség jellemezte, a 2019-es feljutása óta a csapat egyszer sem végzett a legjobb hatban; mondjuk jelentős kiesési gondjai sem voltak, csak ez a magabiztos kötéltánc előbb-utóbb kikezdte az élvonalbelieket – vagy egy kiugró eredménnyel vagy egy kieséssel. Sokan utóbbit éreztük, de ebből jelen állás szerint masszív élmezőny lehet.

A bajnokság kétharmada után még végeredményt nem lehet hirdetni egy projekt sikerességéről, fenntarthatóságáról, de eddig úgy tűnik, a dél-amerikaiak inkább pozitív meglepetést okoznak. A ZTE ugyanis egy letisztult, egyértelmű és működőképes modellt rakott össze, amelynek középpontjában egy idehaza nem túl divatos koncepció áll: játékosok rövid úton történő felépítése és értékesítése. Igen, ennek mellékhatása, hogy igen komoly brazil-argentin tömb keletkezett Nyugat-Magyarországon, és ezek a játékosok fejlődésük adott szakaszában akár az NB III-at is ellephetik, de megférnek mellettük a magyar fiatalok is, a klubvezetés feladata, hogy ebből korrekt egységet gyúrjon.

Andrés Jornet és Damian Pedrosa új klubelnökök eddigi tapasztalataikat a tengerentúlon gyűjtötték be, melléjük pedig hozták Nuno Campost vezetőedzőnek, aki Paulo Fonseca segítőjeként azért elég komoly európai csapatoknál dolgozott, és a pályán mutatott végtermék is ilyen lett: európai trendfoci vegyítve dél-amerikai kreativitással, technikával.

KERET, EDZŐ, JÁTÉKSTÍLUS

„Minden meccs egy újabb esély arra, hogy megmutassuk, milyen szépen tudunk játszani” – így foglalta össze ars poeticáját a vezetőedző a Büntetőnek adott interjújában, pedig az elmúlt évek Zalaegerszegjéről kevésbé ez jutott eszünkbe, inkább a stabilitás, pragmatizmus, kontrafoci.

S ha értelmezési tartományunk a magyar bajnokság, akkor a Zete tényleg megmutatja, milyen szépen tud játszani, ami persze szubjektum, de nagy általánosságban a cseleket, váratlan megoldásokat, szép összjátékokat, nagy lövéseket, összességében a váratlan labdás interakciókat kategorizálja a futballtársadalom „szépnek”. Egy csapat felépítésére kézenfekvő recept a játékstílus meghatározása ▶️ hasonló filozófiával dolgozó edző választása ▶️ az elképzeléseknek megfelelő játékosok leigazolása, mégsem törvényszerű, hogy ezen az ösvényen a klubok feltétlenül végigmennek. A Zete nagyjából egy nyár alatt megtette, mindenekelőtt egy telitalálatnak tűnő edzővel és a játékstílusnak, no meg a klubfilozófiának (elcsépelt egy közhely lett ez, de itt a pozitív példa rá) megfelelő játékosokkal. Aligha véletlen, hogy az egerszegieké messze a legfiatalabb és legalacsonyabb játékoskeret – előbbi a továbbértékesítések miatt fontos, utóbbinak a játékban van nagyobb szerepe.

Szubjektív, de sok olyan pillanata van ZTE-meccseknek, amelytől az elveszett játékok életre kelnek és körbe kigyúlnak a fények. Nuno Campos a modern európai foci sablonosságát ötvözi a brazil-paraguayi kreativitással, és a szigorú pozíciós elképzelést sok-sok szabad mozgással fűszerezi. A csapatnak nem derogál a labda ellen játszani, de akkor igazán komfortos, ha birtokolja, s szerencsére az időnként jelentkező nehézségek során sem dobja el elveit, kitart mellettük. Alacsony, mozgékony csapat révén a ZTE nem a beadásokra (11.), pontrúgásokra (két gól szabadrúgás, egy sem szöglet után), centerre lőtt hosszú labdákra épít, hanem sok kényszerítőre, harmadik emberes kombinációra, játékkapcsolatokra és akár egyéni megoldásokra is. A rendkívül kombinatív stílus az Opta statisztikáiban is visszaköszön, rengeteg labdás mutatóban dobogón a ZTE, pont azokban, amik a futballt széppé tehetik.

• labdabirtoklási arány: 50,2% (5.)

• passzpontosság: 82,1% (2.)

• passzok a támadóharmadba/90: 2,15 (2.)

• progresszív labdavezetések 305 (2.)

• cselkísérletek: 406 (2.), ebből sikeres: 174 (2.)

• helyzetkialakítás: 57 (3.)

• nyílt játékhelyzetből adott gólpassz: 19 (3.)

A játékrendszer beleolvad az európai topkluboknál is alkalmazott ‘négy emberrel hozzuk ki és támadunk le, három emberrel építkezünk’ divatjába, de a ZTE stílusa nem az oldalvonalig vitt akciókból jött befelé csavarodó beadásokkal egyenlő, sokkal inkább a pálya közepének kontrollálásáról és a sokszínűségről védekezésben és támadásban is.

A ZTE várható veszély-hőtérképe rendkívül sokoldalú támadójátékot mutat.

Védekezés: klasszikus 4-2-2-2, az ember ember elleni letámadás melegágya. Mégsem mondhatjuk a Zetét magasan letámadó csapatnak, ahogy említettem, vezérelv a középső kontroll, az ellenfél játékának szélre szorítása, ha pedig nyomást helyeznek a labdásra, általában egy hatost akkor is a védelem előtt hagynak. S bár elsősorban a szép és eredményes játékstílusukat dicsérjük, azért ne felejtsük, az elmúlt 12 bajnoki felét kapott gól nélkül hozták le! Alacsony csapatként ugyanakkor a pontrúgások védekezésében problémáik vannak, a vizsgált időszakban kapott kilenc gólból négy is állítottból jött.

A ZTE ellenfeleinek várható veszély-hőtérképe – úgy néz ki, a csapatnak jól megy a középső zónák zárása.

Támadásban is általában a mai trendeknek megfelelő 3-1-6 jellemző, vagy Amato forog a két belső védő közé/jobbra, vagy Szendrei középre/balra. A két szélső védőt magasra engedve inkább a szélső középpályások lépnek vissza labdát felvenni, s rendszerint két hamis kilencessel játszanak, ami kuriózumnak számít hazánk labdarúgásában, a csapat mobilitásán viszont jelentőset lendít. Nekik köszönhetően az első vonal rendkívül rugalmas, három- és négyszögjátékokat folyamatosan keresnek, és találnak is.

A ZTE 3-1-6-os támadásépítése a Fradi ellen. A két szélső védő (Csonka, Calderón) magasan a vonal mellett, a szélső középpályások (Kiss 49, Skribek 7) az összekötőben visszalépkednek

Összefoglalva: a szépségen túl azért is hatékony a ZTE, mert a fix rendszerét remekül ötvözi a váratlannal. A keret, a játékosok kiindulási pozíciója szinte állandó, az ellenfelet nem éri meglepetésként, de a változatos mozgások és megoldások sokszor probléma elé állítják őket. A rendkívül magabiztos labdajáratás képes pozíciós alapon hosszan, lassan is megbontani az ellenfelet, nyomással szemben viszont egyritmusból, gyors támadásokkal is egészen hatékony a csapat.

SKRIBEK ÉS A TÖBBIEK

A rendszer lelke mégiscsak az egyén, ebben a közegben pedig a játékosok is a jedi oldalukat mutatják. A belső védők (Peraza, Várkonyi) a párharcerősségük mellett labdaügyesek, amely az első fázisban kulcsfontosságú, Amato első érintése és játékintelligenciája kiemeli az NB I-ből, Szendrei is kivirágzott ismét hatosként, Kiss Bence a tizenhatoson kívüli gólok nagymestere lett, de a csapat esze-lelke egyértelműen Skribek Alen. Nem mondom, hogy az elmúlt egy-két évek teljesítményéből számítani lehetett a ragyogására, de nagyon jó példa, mit tud kihozni egy játékosból, ha egy edző a megfelelő szerepkörben használja, kilenc gól és három gólpassz mellett az egész NB I-es mezőnyben legtöbb kialakított helyzet a produkciója. Bár a papírlapon még balszélsőnek rajzolják, ahogy feljebb már rámutattunk, ő és a túloldalon Kiss Bence is rendre az összekötőben lép vissza (máskor meg átvándorol jobbra), így sokkal szervesebb része az összjátéknak, nem mellesleg az ellenfelet is reakcióra kényszeríti:

Skribek Alen jellemző passzai az NB I-ben. A bal összekötőben egészen mélyen is visszalép labdáért.

👆A Zalaegerszeg labdakihozatalához Kiss Bence és Skribek is visszalépett a sorok közé, utóbbi hátrahúzódása ráadásul magával vitte Baranyai Nimródot, vagyis a Barcika jobbhátvédjét is, a helyén hatalmas terület keletkezett. Bár a felpassz-visszapassz után Amato átadása nem sikerült, a felnyomuló Calderónnal minőségi és létszámfölényben támadhatott volna a ZTE a megfelelő területkiürítés-betöltéssel. A szélsők belépésével viszont a középső zónában is kialakul létszámfölény, így az eladott labdát hamar vissza tudja szerezni a csapat.

A Zalaegerszeg labdabirtoklásának eminensei, első két helyen a szélső középpályásokkal. Érdemes megnézni, a belső védőket (Várkonyi, Borges, Csóka, Peraza) mennyire kihagyják a buliból, pedig nem egy csapatnál őket találjuk a lista élén.

A ZTE feljavulásának egyik záloga a pályára beérő relatív állandóság lett. Az első 11 fordulóban konkrétan nem volt olyan, hogy Nuno Campos két ugyanolyan kezdőcsapatot rakott volna fel, a következő kört már megoldotta mindössze 17 kezdőjátékossal, belőlük is hármat azóta értékesítettek. Bár a fent említett klubmodell révén az állandóság sosem lesz a ZTE legnagyobb erőssége, mégis nagyon sokat nyomott a latba, amikor megtalálták a megfelelő puzzledarabokat (Csonka jobbekben, Calderón, Maxsuell, Amato). Ennek a keretnek a menedzselése egyébként nem egyszerű, egyrészt igen jelentős kulturális különbségek a folyamatosan átalakuló öltöző révén, jól alkalmazkodó játékosokra van szükség, akik egyelőre adottak. A csapatközösségen mindenesetre dobhat, ha az urak élvezik a közös játékot – ezt pedig ránézésre lehet élvezni.

TÁMADÓ ÁTMENETEK

Ha a Zete egyetlen játékelemét kell kidomborítani, a támadó átmenetekre böknék. Abban benne van minden, ami igazán hatékonnyá teszi a labdázást: komoly nyomástűrés, sorok közötti játék, háromszögek, egyérintők, kiváló technikai megoldások.

A szűkre húzott szisztémában a belső védők és olykor Gundel-Takács Bence is bevállalja a vonalakat áttörő átadásokat, a játékosok pedig ezekre remek ütemben reagálnak, nemcsak a felpassz címzettje, de a harmadik ember is ütemre indul, s mivel az alacsony súlypontú, technikás játékosokkal nem robbannak ki a robosztus belső védők, a sorok között nagyobb távolság alakul ki, amit a jól kontrázó ZTE remekül kihasznál. Az összekötőbe visszahúzott szélsőpáros pedig nemcsak a precíz labdakihozataloknál a célember, de íveléseknél is be tudják gyűjteni a második labdákat, miután az ellenfél védőinél egy-két fejjel alacsonyabb Joao Victorék menetrendszerűen elvesztik a fejpárbajt.

Lényeg a lényeg: abszolút nem véletlen, hogy a Zalaegerszeg ennyire magára talált a bajnokság blokkjára, s egy jónak tűnő modellben, sokszínű és élvezetes focival veregeti a Fizz Ligát. A következő hónapok-évek kérdése, hogy ez hosszútávon mennyire fenntartható, de a kritikus első hónapokat nemcsak átvészelte a csapat, hanem várakozásokon felüli tartalommal töltötte meg.