Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bizarr csavar: végül leszavazhatják a saját javaslatukat a Mercedes ellenfelei?

Bizarr csavar: végül leszavazhatják a saját javaslatukat a Mercedes ellenfelei?

The Race
A módosítás küszöbén vehet abszurd fordulatot az F1-es gyártók közötti motorvita? A változást követelők akár le is szavazhatják a saját javaslatukat…

Tett egy érdekes, elsőre kissé zavaros megjegyzést Toto Wolff a bahreini teszthét csütörtöki sajtótájékoztatóján. Éppen amiatt morgolódott, hogy a motorjukat a téli egyeztetéseik során végig szabályosnak tartó FIA most meggondolta magát, és szavazásra bocsátott egy új ellenőrzési eljárást, amivel elméletben kiszűrhető a kompressziós aránnyal való menet közbeni trükközés. A szövetség e-szavazás formájában várja a motorgyártók állásfoglalását arról, bevezessék-e augusztus 1-jétől, hogy a motorokat az eddigi statikus „hidegteszt” mellett 130 Celsius-fokos „melegtesztnek” is alávessék.

Wolff úgy véli, e módosítással válhatnak egyenlővé a feltételek.

„A jelenlegi megoldás alapján meg kell felelned a szabályoknak hidegen és melegen is. Így senki sem kerül előnybe. Úgy vélem ugyanis, hogy a többiek azt próbálták elérni, hogy csak melegen mérjenek, hogy hidegen kikerülhessenek a szabályozás alól. Most mindenki számára egyenlő a játszma”

– fejtegette Wolff.

A fogalmazásmód nem véletlen. A The Race szakírója, Mark Hughes szerint valóban efféle hátsó szándék állhat amögött, hogy egyes gyártók változtatni akartak a mérési módszereken, és a tervezett kettős mérés nem az, amire vágytak.

Toto Wolff (Fotó: XPB)

Hughes kiemelte, van egy alapvető félreértés a kompressziós arányokkal kapcsolatban. A Mercedes trükkjének lényege az, hogy menet közben növelni tudja a sűrítési arányát. Az FIA 16:1-es határértéket ír elő, amit hőre táguló alkatrészekkel akár át is lehet lépni menet közben a jelenlegi ellenőrzési rendszer mellett. Hughes szerint azonban a trükk ennél összetettebb, hiszen menet közben a sűrítési arány alapvetően csökkenni szokott.

„Egy motorgyártó korábbi technikai főnöke elmagyarázta, hogy amikor egy erőforrásnak hideg körülmények között 16:1-es a sűrítési aránya, ez működés közben 15:2-re, 15:1-re csökken, mert noha a hajtókar tágul, a blokk nagyobb mértékben teszi ezt”

– emelte ki Hughes.

Ennek tükrében máris más értelmet nyer, hogy egy gyártó menet közben képes növelni a sűrítési arányát – és értelmet nyer Wolff egyes ellenfelekre vonatkozó fenti állítása is. Hughes szerint amennyiben csak az új, melegtesztes eljárás lenne érvényben, az lehetőséget kínálna arra, hogy a hideg állapotban 16:1 felett legyen a motor sűrítési aránya, amivel az ellenfelek összességében növelhetnék a teljesítményüket (a menet közbeni csökkenés magasabb értékről indulva kisebb mértékű lenne), a Mercedes pedig veszíthetne belőle. A dupla teszt ezzel szemben bezárja ezt a kaput.

Hughes szerint így állhat elő az az abszurd helyzet, hogy most, amikor az FIA szavazásra bocsátotta a Ferrari, az Audi, a Honda és a Red Bull által támogatott módosítási javaslatot, annak bevezetését az ezért lobbizók mégis leszavazzák.

Mindez a Red Bull állítólagos pálfordulásának is más fénytörést adhat, igaz, ez nem jelenti azt, hogy csak nekik lehetett hátsó szándékuk a módosításért folyó lobbizással.

Ahhoz, hogy az új eljárás életbe léphessen a 13. verseny után, az ötből négy motorgyártónak kell igennel szavaznia, és az FIA-nak és az F1-nek is támogatnia kell a javaslatot. Ha csak egy további gyártó nemet mond a Mercedes mellett, a módosítást nem vezethetik be.

Borítókép: Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)

További tartalmak