Így volt ez már Szabó István vezetőedzősége alatt is, amikor elképesztő balszerencse sújtotta a Nyíregyházát, majd az őszi félszezont lezáró nagyelemzésünkben Bódog Tamás pontszegény rajtját követően is aláhúztuk, hogy a piros-kékek sorsa korántsem reménytelen.
Mostanra pedig kifejezetten biztató tendenciákat láthatunk velük kapcsolatban: idén még veretlenek, négy meccsen 10 pontot szereztek és sikerült kievickélniük a kiesőzónából. Adódik a kérdés: mekkora szerepe van ebben Bódognak, milyen hatással volt a csapat stílusára és teljesítményére, illetve mi az, amiben változást jelentett az érkezése?
A csapat alapvető játékstílusát tekintve nagy változás nem állt be, ugyanúgy a Nyíregyháza az NB I egyik legkevesebbet labdát birtokló együttese. Átlagosan 44,7 százalékban van náluk a labda, ennél csak a Kazincbarcikánál lelhető fel alacsonyabb mutató (42,4%).

Habár egyik edző sem honosította meg Nyíregyházán a labdadomináns futballt, de mindegyikükre jellemző a magas letámadás. Egész szezonos mintán az NB I egyik legjobban presszingelő csapatáról van szó.
A Nyíregyháza védekezési karakterisztikája az NB I-ben (2025/26)Bódog érkezésével tovább nőtt a Nyíregyháza magas labdaszerzéseinek száma, az amúgy sem alacsony szám 12,45-ről egészen 14,82-re emelkedett. Ezzel párhuzamosan a PPDA-mutatójuk visszább esett, ami azt jelenti, hogy kevésbé intenzíven támadnak le, de összességében effektívebbek, hiszen többször tudnak nagyon jó pozícióban labdát szerezni.
Ami élesebb különbség Bódog és Szabó stílusa között, az maga a játékrendszer.
Szabó István az 5–3–2-es és 5–4–1-es formációkat preferálta, míg Bódog mereven ragaszkodik a 4–4–2-höz. Ez természetesen hatással volt a csapat letámadási és labdakihozatali struktúrájára is, mindkettő átalakult, de ezzel együtt is a célok ugyanazok maradtak: proaktívan védekezni, lehetőség szerint az ellenfél térfelén labdát szerezni, a labdás fázisokban pedig direkten futballozni.
A Nyíregyháza labdabirtoklási karakterisztikája az NB I-ben (2025/26)A direkt játékot alátámasztja a hosszú passzok aránya és az alacsony passzszám labdabirtoklási szekvenciákra bontva. A Nyíregyháza továbbra is nagyon szenved, amikor neki kell labdával kezdeményeznie, az ellenfelek letámadását nem igazán tudja átjátszani, felállt védelmek felbontására nincs meg igazán az eszköze, így a rögzített szituációkat követően a fizikális fölényét is érvényesítve próbál meg gólokat szerezni.
Bódog érkezése több szempontból sem hozott gyökeres változást, inkább csak finomhangolt (ami egyáltalán nem kis feladat), de ez is elég volt ahhoz, hogy a csapat teljesítmény javuljon.
A Szabó István által produkált kilencven perces átlagra vetített -0,25-ös várható gólkülönbség egyértelműen valamely alsóházi pozíció elfoglalására predesztinálta a Nyíregyházát, de nem feltétlen kieső helyre, mivel a Kazincbarcikán túl a DVSC, a Kisvárda és az MTK is hasonló vagy gyengébb eredményt ért el.
Ehhez képest Bódog Tamással szinte nagyjából 2 tizedes javulás állt be, most már szinte pontosan nullás az együttes várható rúgott és kapott góljaink a különbsége, amely papíron egy-két pozíciót jelentene a tabella közepe felé. Nem drasztikus a javulás, de pontosan ez a körülbelül 2 tizedes xG-differencia javulás az, ami elhozhatja a szabolcsiaknak a bennmaradást.

Ugyan a Szpari támadójátéka drasztikusan nem javult, mégis szembeötlő változás, hogy míg Szabó idején nagyon féloldalas volt a csapat, gyakorlatilag csak a jobb oldalon tudtak kreálni, addig Bódoggal ez szépen kiegyenlítődött, és mindkét oldalról közel azonos mértékben képesek helyzeteket kialakítani.
A Nyíregyháza várható veszély (open play xT) hőtérképe Bódog Tamással az NB I-ben (2025/26)
A Nyíregyháza várható veszély (open play xT) hőtérképe Szabó Istvánnal az NB I-ben (2025/26)Ami még Bódog nagy segítségére van, azok a friss igazolások. Meldin Dreskovic az NB I-ben kipróbált, tapasztalt játékosnak számít, a Szrdjan Blagojevics vezette Lokiban volt olyan szezonja (2023/24), amikor a liga egyik legjobb belső védőjének számított, mindenképpen jól jöhet a védelem stabilizálásához.
Meldin Dreskovic játékstílusa az NB I-ben (2023/24)Muhamed Tijani még Dreskovicnál is nagyobb fogásnak tűnik. Ugyan a cseh bajnokságban nem sikerült megragadnia, nem volt stabil kezdőjátékos a Slavia Praha által kölcsönadva a Sigma Olomucban sem, valamint a teljesítmény-mutatói is hagytak maguk után némi kívánni valót, az NB I-be érkezve mégis olybá tűnik, hogy komoly erőssége lehet a Szparinak.
Igaz, csak kis minta áll a rendelkezésre, de egyelőre lövésmennyiségben kimagasló, mint ahogy lövésminőségben is átlag feletti, ami pedig a legkevésbé sem meglepő, azok a támadó légi párharcai, amiket már a Chance Ligában is igencsak szép számmal vívott meg, ráadásul mind Csehországban, mind Magyarországon a 2025/26-os idényben 60 százalékos a sikerességi rátája, ami brutálisan magasnak számít ilyen magas kísérletszámnál.
Mindemellett még letámadásban is tökéletesen alkalmazható.
Nagyon sok védekező akciója van, ráadásul a cseh bajnokságban már hozzászokott a letámadás akár egy-két szinttel magasabb követelményrendszeréhez is, ami méginkább megkönnyíti a csapatba illeszthetőségét.
Muhamed Tijani játékstílusa a cseh bajnokságban (2025/26)
Muhamed Tijani játékstílusa az NB I-ben (2025/26)Tijanin kívül még egy erőcsatár érkezett Csehországból, Marko Kvasina. Szintén nem számított kezdőjátékosnak az előző csapatában – a Slovackóban –, és ő sem hozott átlagosnál jobb számokat, sőt! Amiben kiemelkedő volt, az a támadó légi párharc.
Sokat vállalt és meglehetősen jó arányban nyerte ezeket. A 4 gólos (2 tizenegyes) Tijanihoz hasonlóan ő is jól kezdte a nyíregyházi pályafutását, hiszen már 3 gólt szerzett, de a 0,5-ös xG-mutató inkább arra enged következtetni, hogy ezt aligha fogja tudni fenntartani, hiszen továbbra is azzal küzd, hogy jó helyzetekből, jó minőségben és magasabb mennyiségben kísérletezzen – egyelőre ezen feltételek közül egyik sem teljesült.
Marko Kvasina játékstílusa a cseh bajnokságban (2025/26)
Marko Kvasina játékstílusa az NB I-ben (2025/26)Bódog Tamással kezd önmagára találni a Nyíregyháza, a korábbi balszerencsés időszak már a múlté.
Míg Szabó Istvánnak 11 mérkőzésen több mint 7 góllal rosszabb volt a gólkülönbsége, mint ami az alapozó mutatókból következett volna, addig Bódoggal főleg a védekezés rendeződni látszik.
Megfordult a csapat szerencséje, és a kapusteljesítmény is javult valamelyest, így a Bódog-érában eddig több mint 3 góllal kevesebbet kaptak a várhatónál, erre pedig szükségük is lehet ahhoz, hogy megőrizzék élvonalbeli tagságukat. Bódog finomhangolása, egy-két szerencsésen elsült átigazolás és a szerencse forgandósága mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy ugyanannyi mérkőzésszámmal a két edző neve mellett a Németországból hazatért szakember álljon jelentősen nagyobb pontmennyiséggel.
Ekkora különbség talán nincs is a két tréner, valamint az általuk elvégzett munka között, azonban nyíregyházi szempontból a legfontosabb, hogy az edzőváltás összességében jól sült el, és az együttesnek most minden esélye megvan arra, hogy jövőre is az NB I-ben futballozhasson.
Fizz Liga program:
23. forduló
február 21., szombat:
14:00 Nyíregyháza Spartacus FC – Kisvárda Master Good
16:15 Kolorcity Kazincbarcika SC – Puskás Akadémia FC
18:30 Újpest FC – Diósgyőri VTK
február 22., vasárnap:
14:45 Zalaegerszegi TE FC – Debreceni VSC
17:30 Paksi FC – ETO FC
február 23., hétfő
20:00 MTK Budapest – Ferencvárosi TC














