Diogo Antonio Rodrigues da Silva 2005. október 6-án született a brazíliai Paulista városában. Utánpótlásévei során több klubban is megfordult: játszott a Retro FC, a Red Bull Bragantino és a Vera Cruz FC csapataiban, mielőtt szerződtette a brazil SE Palmeiras.
A legtöbb lehetőséget a Palmeiras U20-as együttesében kapta, ahol meghatározó szereplővé vált. Pályafutása eddigi egyik legnagyobb sikere, hogy 2025-ben pályára lépett az U20-as Brasileiro bajnoki döntőjének visszavágóján, amelyet követően csapata elhódította a bajnoki címet.
Ugyanebben az esztendőben az U20-as Copa Libertadores-sorozatban is egészen a döntőig jutott a Palmeiras. Diogo mind az öt mérkőzést végigjátszotta, sőt, a 2025-ös kiírásban ő szerezte csapata első gólját is. A fináléban végül tizenegyespárbaj döntött, amelyben Nuno Campos korábbi csapata, a CR Flamengo U20-as együttese bizonyult jobbnak.
2026 januárjában az Esporte Clube Vitória együtteséhez igazolt, ahol négy mérkőzésen lépett pályára, mielőtt csatlakozott a ZTE-hez.
„Nagyon boldog vagyok, és hálás vagyok a lehetőségért, hiszen gyerekkori álmom volt, hogy Európában futballozzak, ezért nem is gondolkodtam sokat. A pályán koncentrált, kemény és határozott játékos vagyok, aki mindent belead, és senkit nem enged át a hátsó négyesen. Szeretném tartani ezt a mostani remek sorozatot a csapattal a folytatásában, és a lehető legmagasabb célokért küzdeni. A szurkolók támogatására számítok, én pedig minden mérkőzésen a maximumot fogom nyújtani” – idézte a klubhonlap Diogót, akinek szerződése új állomáshelyén 2028 nyaráig szól, további egyéves opcióval.
A zalaiak azt a délelőtt jelentették be, hogy szerződtették a korábbi francia U17-es válogatott támadót, Queyrell Tchicamboud-t.













