A helyzet a legutóbbi sötét McLaren-Honda-időszakot idézi. Nem indult jól az Aston Martin téli felkészülése, de a legszomorúbb, hogy nem is zárult jól. A silverstone-i csapat ugyanúgy vergődött az utolsó tesztnapokon, mint az elsőn: képtelenek folyamatosan futtatni az AMR26-ost.
Fernando Alonso csütörtökön erőforrásproblémája (elektromos oldalon) után pénteken Lance Strollnak mindössze hat installációs kör jutott Bahreinben, aztán a csapata már csomagolhatott is. A Honda már a nap elején jelezte: kifogytak bizonyos alkatrészekből a sok meghibásodás után, így nem tudják hosszabb időre kiküldeni az autót. Ezzel nemhogy a javulás jelei nem mutatkoznak, valójában mélyponton fejezték be a tesztelést.
Gond nemcsak a Honda háza táján van, de világos, hogy a japán motorgyártó nagy hátrányba került. Erőforrásuk gyengének és megbízhatatlannak tűnik, és az idei évtől az Aston Martin által fejlesztett váltóval sem sikerült még összhangot találni. Az autó nagy megnyitásai hűtési problémákról, Stroll hat kör alatt bemutatott több kicsúszása komoly vezethetőségi gondokról árulkodik.
Fotó: Aston MartinA Honda nem próbálta szépíteni a szépíthetetlent. „A fő célunkat ezen a teszthéten a körgyűjtés jelentette az erőforrásunkkal, hogy ellenőrizhessük a motor megbízhatóságát és adatokat gyűjthessünk. Az adatgyűjtés sikeres volt, ugyanakkor nem értük el a vágyott teljesítményt” – mondta Orihara Sintaro, a Honda vezető mérnöke.
„Csütörtökön volt egy problémánk az erőforrással, és az utolsó tesztnapon mindent megtettünk, hogy megoldást találjunk. Tartalékalkatrészek hiányában aztán lezártuk a tesztet. Nehéz hét volt, de hálásak vagyunk a csapatnak a pályán nyújtott támogatásért, és mindenkinek, aki Japánban és Angliában dolgozott.”
„Összességében sem a teljesítményünkkel, sem a megbízhatóságunkkal nem vagyunk elégedettek. Együtt keressük a megoldásokat Szakurában, Milton Keynesben és Silverstone-ban”
– mondta Orihara.
Lesz min dolgozni, de az idénynyitó Ausztrál Nagydíjig már csak két hét van, a felszerelést pedig napokon belül útnak kell indítani Melbourne felé. Az Astonnál már felkészültek rá, hogy ez egy hosszú kapaszkodás lesz.
Fotó: Aston Martin„Nehéz hetek voltak ezek Bahreinben, és nem ilyen kevés körrel akartuk lezárni a második tesztet” – mondta Lance Stroll. „Világos, hogy az autó nem tart ott, ahol teljesítményszempontból kellene, és tudjuk, hogy sok munka vár ránk a következő hetekben, hónapokban. Hosszú a szezon, és gőzerővel dolgozni fogunk, hogy többet hozzunk ki belőle.”
„Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a versenypályán és a gyárban az eddigi munkájukért. Még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, de tudom, mennyire elszánt a csapat.”
„Összetartunk, felnövünk a feladathoz és addig dolgozunk, amíg nem lesz olyan az autónk, amilyennek lennie kell.”
Mike Krack vezető mérnök szerint csak egy út van előttük: előre. „Lezártuk a bahreini tesztprogramunkat. A legnagyobb kihívást bizonyos megbízhatósági gondok jelentették, amik korlátozták a pályán töltött időnket. Ezzel lépéshátrányban vagyunk a szezon kezdetén, mert nem végeztünk el a téli tesztek során megszokott minden feladatot. Megbízhatónak kell lennünk, mozgásba kell kerülnünk. Ez még nem sikerült úgy, ahogy akartuk. Minden körrel tanulunk, és minden meg nem tett körrel lemaradunk, szóval ez nem egy fantasztikus kezdés.”
„Realistának kell lennünk, és fel kell zárkóznunk. Nincs más mód, mert az ellenfeleink nem fognak várni ránk. Mindent meg kell tennünk, nehogy leszakadjunk” – mondta Krack.













