Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Bayern vezetőedzője Magyarországot hozta fel negatív példaként a Viníciust ért rasszista inzultus kapcsán

A Bayern vezetőedzője Magyarországot hozta fel negatív példaként a Viníciust ért rasszista inzultus kapcsán

m4sport.hu
Vincent Kompany, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője negatív példaként hozta fel Magyarországot, amikor a Real Madridban futballozó Vinícius Jr.-t ért rasszista támadásokról kérdezték.

A brazil támadót kedden, a Benfica elleni (1–0) Bajnokok Ligája-mérkőzésen érték rasszista inzultusok, amikor Gianluca Prestianni, a portugálok játékosa a száját a mezével eltakarva kezdett el megjegyzéseket tenni a gólt szerző Viníciusnak, aki ezt rögtön jelezte is a játékvezetőnek. Azóta az UEFA is vizsgálatott indított az ügyben, amely nagy felháborodást váltott ki.

A Bayern Münchent irányító Vincent Kompanyt csapata Frankfurt elleni bajnokija előtt az újságírók megkérdezték a témában, a belga vezetőedző pedig ennek kapcsán többek között Magyarországot is negatív példaként említette meg – szúrta ki a Nemzeti Sport.

„Európában még ma is vannak országok, ahol bizonyos embereknek nincs valódi megszólalási lehetőségük. Magyarországon, Bulgáriában és Szerbiában egy fekete futballista gyakran teljesen magára marad, ha igazságtalanság éri, és alig számíthat segítségre. Vinícius legalább abban a helyzetben van, hogy fel tud lépni ezek ellen és hallathatja a hangját” – vélekedett Kompany.

Borítókép: München, 2025. október 18.Vincent Kompany, a München vezetõedzõje a német elsõ osztályú labdarúgó-bajnokság, a Bundesliga 7. fordulójában játszott Bayern München- Dortmund mérkõzésen Münchenben 2025. október 18-án. A találkozót a bajor csapat nyerte 2-1-re.MTI/EPA/Szilágyi Anna
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak