Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Magyar Kézilabda Szövetség állást foglalt a Fodor Csenge-ügyben

A Magyar Kézilabda Szövetség állást foglalt a Fodor Csenge-ügyben

m4sport.hu
A Magyar Kézilabda Szövetség közleményt adott ki Fodor Csenge ügyében: ahogy írják, „tényeket közöltek, melyek önmagukért beszélnek”.

Mint ismert, Fodor Csenge 2025 februárjában nem csatlakozott a válogatotthoz, akkor Golovin azt mondta, nem tudja, miért nem akarta elfogadni a meghívót a 26 éves klasszis, míg Fodor úgy reagált, nem a válogatottbeli szereplés ellen irányult a döntése, hanem saját mentális, és fizikai állapota megőrzése mellett. Ezt követően bekerült a világbajnoki keretbe, ám sérülés miatt végül lemaradt a tornáról.

Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön jelölte ki a nemzeti csapat keretét a márciusi Európa-kupa-mérkőzésekre, melybe nem került be a BL- és magyar bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC szélsője, Fodor Csenge. Golovin kifejtette, szívesen látta volna a keretben Fodort, ám az ETO játékosa nem akart csatlakozni a nemzeti csapat keretéhez, mert „nem érzi a bizalmat”, a szövetségi kapitány pedig úgy fogalmazott, „Csenge nem akar jönni, én pedig ezzel nem tudok mit tenni”.

Ezt követően vasárnap Fodor Csenge megtörte a csendet, Instagram-oldalán reagált a szövetségi kapitány szavaira, majd később, a győriek BL-meccse után a Nemzeti Sport kamerái előtt elmondta, amíg Golovin irányítja a nemzeti csapatot, addig nem lesz válogatott.

Hétfőn a Magyar Kézilabda Szövetség is kiadott egy közleményt az ügyben, amit most változtatás nélkül közlünk.

Fodor Csenge tízszeres válogatott kézilabdázó bejelentette, hogy nem kíván a nemzeti együttesben szerepelni, és indoklásként – különféle fórumokon, váltakozó terjedelemben és érzelmi töltettel, de a lényeget tekintve – azt hozta fel: nem érzi a szövetségi kapitány részéről a bizalmat. Történt ez azután, hogy Golovin Vlagyimir a múlt héten ismét meghívta a válogatott keretbe – ami a bizalom egyértelmű jele -, ám ő ezt visszautasította.

Alább tényeket közlünk, azok önmagukért beszélnek.

Tavaly márciusban Fodor Csenge kért felmentést a válogatottság alól, akkor arra hivatkozva, hogy inkább Győrben kíván készülni. Ezt megelőzően a 2024-es, magyar-osztrák közös rendezésű Európa-bajnokság bő, 35-ös keretébe is jelölte már Golovin Vlagyimir, a szűkített keretbe a torna előtt nem, ám esetleges bevetését a szűk mérkőzés keretbe eleve kizárttá tette, hogy az Eb idején elutazott, nem is tartózkodott a kontinensen, holott a magyar válogatott éppen a balszélső-poszton kényszerült a torna alatt cserére.

A 2025-ös világbajnokságra készülő keretnek így is tagja volt, ám sérülése miatt ki kellett hagynia a vb-t. Nem is adódott más választási, mérlegelési lehetőség, erről maga a Győri Audi ETO KC csapatorvosa, dr. Balogh Péter nyilatkozott így a klub honlapján, a vb-t megelőzően: Fodor Csenge részleges combfeszítőizom-sérülést szenvedett, melynek MRI-vizsgálatával kissé nagyobb elváltozás igazolódott, ami hosszabb idejű pihenést és utókezelést igényel. Rehabilitációja folyamatban van, és várhatóan a jövő év elejétől lesz újból játékra képes. A jövő év elejétől, tehát 2026 januárjától, miközben a világbajnokság 2025. december 14-én ért véget. E helyzetértékeléssel a válogatott egészségügyi stábja is teljes mértékben egyetértett.

A vb idején Fodor Csenge a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott. Ezt nem kívánjuk minősíteni, csak annyiban, hogy egyértelmű, nem kezdte el még a rehabilitációs munkát sem klubjában, Győrben. Mert nem volt abban az állapotban.

E nyilvánvaló tények közlésével a Magyar Kézilabda Szövetség a maga részéről lezártnak tekinti az ún. Fodor Csenge-ügyet.

A magyar női válogatott és a magyar női kézilabdázás számára jelenleg a március 5-i, tatabányai, valamint a március 8-i, idegenbeli Dánia elleni EHF EURO Cup-mérkőzések és az ezeken pályára lépő játékosok a legfontosabbak.

A magyar női kézilabda-válogatott márciusban két Európa-kupa-mérkőzést játszik Dánia ellen, előbb március 5-én otthon, majd március 8-án idegenben lép pályára a nemzeti csapat, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti!

A magyar női válogatott kerete, 2026. március 2-8.:
Kapusok: JANURIK Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZEMEREY Zsófi (Győri Audi ETO KC), BUKOVSZKY Anna (MOL Esztergom)
Jobbszélsők: FALUSI-UDVARDI Laura (Motherson Mosonmagyaróvári KC), KOVÁCS Anett (MOL Esztergom)
Jobbátlövők: ALBEK Anna (Metz Handball, francia), KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), PAPP Nikoletta (CS Minaur Baia Mare, román)
Irányítók: SIMON Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria), VÁMOS Petra (Metz Handball, francia)
Beállók: BORDÁS Réka (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZMOLEK Apollónia (MOL Esztergom), TÓVIZI Petra (DVSC SCHAEFFLER)
Balátlövők: CSÍKOS Luca (Vác), FARAGÓ Lea (MOL Esztergom), KUCZORA Csenge (Thüringer HC, német)
Balszélsők: HÁRSFALVI Júlia (FTC-Rail Cargo Hungaria), PETRUS Mirtill (DVSC SCHAEFFLER)

Az EHF Európa-kupa magyar érdekeltségű programja:
Október 16., csütörtök
Magyarország–Törökország 43-30 (19-15)
Október 19., vasárnap
Csehország–Magyarország 20-31 (9-15)
Március 5., csütörtök
Tatabánya, 18:00: Magyarország–Dánia (M4 Sport)
Március 8., vasárnap
Svendborg, 16:00: Dánia–Magyarország (M4 Sport)
Április 8., szerda
Aksaray: Törökország–Magyarország
Április 11., szombat
Érd: Magyarország–Csehország

Borítókép: MTI/Krizsán Csaba

További tartalmak