Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Ludogorec edzője szerint gólokra van szükségük a továbbjutáshoz

A Ludogorec edzője szerint gólokra van szükségük a továbbjutáshoz

MTI
Per-Mathias Högmo, a PFC Ludogorec labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint gólokat kell szereznie együttesének ahhoz, hogy csütörtök este kiharcolja a továbbjutást a Ferencváros vendégeként az Európa-liga rájátszásának első körös visszavágóján.

A csütörtök 18.45-kor kezdődő Ferencváros–Ludogorec Európa-liga-párharc visszavágóját az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

A 66 éves norvég szakember a Groupama Arénában tartott szerda esti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a múlt csütörtöki 2-1-es hazai sikerük alkalmával a meccs jelentős részében sok mindent jól csináltak a játékosai. Hozzátette ugyanakkor, hogy volt egy olyan periódus a találkozón, amellyel nem volt elégedett.

Ezúttal a támadójátékunkban rejlő potenciált ki kell használnunk, gólokra van szükségünk a továbbjutáshoz, de közben nagyon jól kell védekeznünk és fontos, hogy sokat legyen nálunk a labda” – mondta Högmo.

A razgradi együttes vezetőedzője hangsúlyozta, hogy az Európa-ligának ebben a szakaszában már minden egyes mérkőzésen „kifejezetten stabilan” kell teljesíteni, egyben kiemelte, hogy ebben az idényben már ötödször csap össze egymással a két csapat, így „nagy titkok nincsenek”.

Szeretném azt látni, hogy az eddigiekhez hasonlóan tovább fejlődik az identitásunk, annak pedig nagyon örülök, hogy úgy utaztunk ide, hogy még van esélyünk a továbbjutásra. A futballistáim éhesek a sikerre, ezt pedig nagyon jó látni, ugyanakkor nagyon kemény mérkőzésre számítok egy erős ellenféllel szemben, amely tele van kiemelkedően jó játékosokkal” – mondta.

A norvég tréner arra számít, hogy a Ferencváros az első pillanattól kezdve nyomás alá helyezi a Ludogorecet, de – mint mondta – erre fel vannak készülve. Úgy fogalmazott, meglepné, ha a hazai együttes nem ebben a felfogásban futballozna csütörtök este.

A Ludogorec német légiósa, a kapus Hendrik Bonmann emlékeztetett rá, hogy nem először járnak a Groupama Arénában, ahol mindig kiemelkedően jó a hangulat, és tisztában vannak azzal, hogy mennyire nehéz meccs vár rájuk.

Ha jól védekezünk, akkor továbbjuthatunk. A kapu megvédése elsősorban az én felelősségem, ennek megfelelően a legjobb teljesítményemet fogom nyújtani. Ez egy fantasztikus stadion, nagyszerű szurkolókkal, ezt az atmoszférát pedig mindannyian szeretjük. Engem kifejezetten motivál, ha ilyen környezetben léphetek pályára” – nyilatkozta.

A Ferencváros-PFC Ludogorec mérkőzés csütörtökön 18.45-kor az angol Chris Kavanagh sípjelére kezdődik a Groupama Arénában.


A Ferencváros eredményei az Európa-liga alapszakaszában:
Ferencváros – Viktoria Plzen 1–1
KRC Genk – Ferencváros 0–1
FC Salzburg – Ferencváros 2–3
Ferencváros – PFC Ludogorec 3–1
Fenerbahce SK – Ferencváros 1–1
Ferencváros – Rangers FC 2–1
Ferencváros – Panathinaikosz 1–1
Nottingham Forest – Ferencváros 4–0

A Ferencváros eredményei az Európa-liga rájátszásában:
PFC Ludogorec – Ferencváros 2–1

Borítókép: epa04975336 Norway's head coach Per-Mathias Hogmo looks on during a press conference at the Olimpico stadium in Rome, Italy, 12 October 2015. Italy will face Norway in the UEFA EURO 2016 group H qualification match on 13 October. EPA/ETTORE FERRARI

További tartalmak