Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Sajtóhír: szóban megállapodtak a klubok, az Egyesült Államokba szerződik a ZTE brazilja

Sajtóhír: szóban megállapodtak a klubok, az Egyesült Államokba szerződik a ZTE brazilja

m4sport.hu | | Szerző: Hercze Kristóf
Ben Jacobs műsorvezető és sportkommentátor értesülései szerint a Zalaegerszeg szóban megállapodott a tengerentúli Sporting Kansas Cityvel Diego Borges eladásáról.

Jacobs a közöségi oldalán arról számolt be, miszerint a felek egyelőre csak szóban egyeztek meg, s a Kansas City 1.7 millió euró körüli összeget fizet (ami egyébként klubrekordnak számít a ZTE-nél) a védő játékjogáért, amihez további bónuszok is adódhatnak – mint olvasható, a megállapodás szerint továbbértékesítési záradék is kerül Diego Borges szerződésébe, ez azt jelenti, hogy ha az amerikai együttes a jövőben eladná a védőt, úgy abból az egerszegiek is részesülnek adott százalékban.

Borges tavaly szeptemberben a brazil Santostól került a Zalaegerszeghez, melynek színeiben az idény során csupán hat tétmérkőzésen lépett pályára, februárban, a csapat legutóbbi négy bajnokiján viszont a keretben sem volt ott.

A középhátvéd távozását előre vetítheti, hogy a ZTE néhány napja épp a posztjára igazolt, a paraguayi Fernando Vera 2028 nyaráig kötelezte el magát a klubhoz.

Borítókép: ztefc.hu/

További tartalmak