Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Végi Diána Laura: Majdnem elsírtam magam, hogy versenyezhetek a világ legjobbjaival

Végi Diána Laura: Majdnem elsírtam magam, hogy versenyezhetek a világ legjobbjaival

m4sport.hu | Szerző: zidor György
Tiborcz Dániel és Végi Diána Laura rövidpályás gyorskorcsolyázók egyaránt elégedettek a szereplésükkel a vasárnap véget ért milánói-cortinai téli olimpián, amely sportszakmai és emberi szempontból is örök élmény marad a számukra.

A két sportoló erről szerdán az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában beszélt, hangsúlyozva, hogy az egész rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott összetartó közösségként működött a játékok ideje alatt, és folyamatosan segítették egymást.

Nagyon meg voltam elégedve magammal, nekem ez volt az első olimpiám, ráadásul juniorként lehettem ott. Nyilván voltak hibáim, amiket majd ki tudok javítani a jövőben, de meg vagyok elégedve az eredménnyel” – mondta az olimpiai szereplésével kapcsolatban Végi.

Mivel három távon is versenyzett, így saját bevallása szerint sokat vállalt azzal, hogy 500, 1000 és 1500 méteren is rajthoz állt, de összességében örül, hogy mindhárom távon elindult.

A mostani szezonban a felnőtt versenyeken leginkább 500-on szerepeltem, de igyekeztem edzeni a hosszabb távokra is. Sajnos az 500-as versenynap előtt megsérültem, ez pedig nem jött jól ezen a távon és a vegyes váltóban sem. Az első napon nem jött ki a lépés, de utána az 1000 méteres viadaltól kezdve már rendben voltam” – magyarázta a 19 éves korcsolyázó.

A rajtnál majdnem elsírtam magam, hogy versenyezhetek a világ legjobbjaival. Amikor odaállok a rajthoz mindig nagyon boldog vagyok, hogy ott lehetek, próbálok a világsztárokra is úgy gondolni, mint ha csak egy edzőtárs lenne” – összegezte az olimpiai szereplését.

Tiborcz arról beszélt, hogy pozitív élményekkel tért haza Milánóból, „minden percét” élvezte az olimpiának, a saját futamai mellett azt is nagyon élvezte, amikor a többieknek szurkolhatott.

„A váltóval ott vagyunk a legjobb nyolc között, ez egy nagy eredmény, mivel nyolcadikként jutottunk ki, tehát ez a helyezés volt a papírforma. Nem éreztük úgy, hogy teher van rajtunk, vagy eredményességi kényszerben vagyunk, de lehetséges, hogy máskor, egy másik napon másképpen alakult volna a B döntő” – nyilatkozta a férfi váltó nyolcadik helyéről a 25 éves sportoló.

Elmondta azt is, hogy a játékoktól sérülés miatt távol maradó Jászapáti Péternek komoly szerepe volt a kvalifikáció során a kvóta megszerzésében, és ő nagyon hiányzott a csapatból, de nélküle is megpróbálták a lehető legtöbbet kihozni az olimpiából. „Ez a szereplés ugyanannyira a miénk, mint az övé is” – mondta a csapattársáról.

Borítókép: Assago, 2026. február 14. Végi Diána Laura a 2026-os milánói-cortinai téli olimpia nõi 1000 méteres rövidpályás gyorskorcsolyaversenyének selejtezõjében az assagói Forum di Milano sportarénában 2026. február 14-én. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak