A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Ludogorecet a labdarúgó Európa-liga rájátszásának első körös visszavágóján, csütörtökön, ezzel 3-2-es összesítéssel továbbjutott a nyolcaddöntőbe. A mérkőzésen végig fölényben volt a hazai együttes, amely már a szünetben két góllal vezetett Gavriel Kanichowsky és Kristoffer Zahcariassen találataival.
Kapcsolódó tartalom
Miközben a zöld-fehéreknél Robbie Keane vezetőedző és a játékosok is arról beszéltek, hogy összefogva milyen komoly eredményt értek el, addig a bolgárok újabb őket sújtó játékvezetói hibáról írnak.
A sportal.bg oldal ugyan elismeri, hogy a hazai együttes volt a jobb, és a bolgárok a borzalmas védekezésüknek köszönhetik a kiesést, emellett azonban kiemelik, egy durva bírói hiba is közrejátszott a búcsúban.
Véleményük szerint a második gól előtti ferencvárosi támadás kezezéssel indult, Vidal veszélyes beadását Cadu kézzel hárította, a VAR azonban nem jelzett a játékvezetőnek.
A lap kiemeli, a Ferencváros ebben a szezonban másodszor kapott hatalmas játékvezetői segítséget a Ludogorec ellen, miután ősszel szintén Budapesten egy Chochev ellen elkövetett egyértelmű szabálytalanságért nem kaptak 11-est.
Kapcsolódó tartalom
Per-Mathias Högmo, a Ludogorec vezetőedzője ezzel szemben elismerte, a jobbik csapat ment tovább a párharcból. Véleménye szerint problémát okozott az egy az egy elleni párharc a hazai támadókkal szemben, sok teret hagytak kapu előtt, ennek köszönhetően tiszta helyzetei voltak a a Fradinak gólszerzésre.
„Ez a két csapat nagyon jól ismeri egymást. A Ferencváros volt az esélyesebb és megcsinálta, és egyértelműen jobb nálunk. Csalódottak vagyunk, hogy legalább hosszabbításra nem jutottunk el, de sok maradandó érzelmünk lesz” – összegzett a norvég szakember.
Az FTC ebben az idényben ötödször csapott össze a Ludogoreccel és harmadszor győzte le a bolgár riválist. Robbie Keane vezetőedző együttese a legjobb 16 között a portugál FC Portóval, vagy Bragával találkozik majd.
A mérkőzés összefoglalója:













