„Ahol tudjuk, szeretnénk népszerűsíteni a Hunor-programot, így az elmúlt két napot Szombathelyen töltöttük. Én egyébként gyermekkorom óta nagy kosárlabda-rajongó vagyok, így hatalmas Lakers- és Kobe Bryant-fanatikus is. A gimnáziumi osztályommal 15 éve együtt kosarazunk, szóval nagyon örülök, hogy itt lehetek” – mondta Kapu Tibor.
„A kosárlabda egy nagyon izgalmas sport, bár én más sportágakat űztem, például a falmászást, teniszeszést, vívást. Labdajátékokból a focit szeretem” – így a sporttal való kapcsolatáról Cserényi Gyula.
De hogy segíthet egy űrhajósnak a sport?
„A világűrbe kiutazásnak rengeteg káros hatása van, leépülnek az izmaink, összemegy a szívünk. Éppen ezért fontos, hogy rengeteget eddzünk. A Hunor-program előtt heti két-három kardió és úszás volt a programunk, hogy edzettek legyünk” – árulta el Kapu Tibor. Cserényi hozzátette, a kiválasztás és a felkészítés során ugyanolyan fizikai teszteken kellett részt venniük.
Kapu Tibor élvezetes és izgalmas mérkőzést várt, amit meg is kapott, de sajnos a francia válogatott drámai hajrában, három ponttal megnyerte a két csapat vb-selejtezőjét. Ugyanakkor, ha már Szombathelyen jártak, a Dobó SE atlétikai klubba is ellátogattak, így Halász Bencével is találkozhattak.













