A holland az előző években több alkalommal is őszintén beszélt arról, nem elsősorban a győzelmek és a rekordok motiválják, hanem az, hogy jól érezze magát a versenypályán. Éppen ezért gondolták többen is úgy, hogy 2026 döntő lehet a jövő szempontjából.
Verstappen szerződése ugyanis a 2028-os szezonig tart, ami még bőven a most debütáló autógenerációval fut majd, tehát sok múlik azon, milyen véleményt formál majd a holland az új gépekről. És ez… elsőre bizony lesújtó volt! A tesztek alatt és után többször elmondta, nem élvezi az új F1-et, hiszen ő elsősorban a határon szeret autózni.
2026-ban pedig sokkal nagyobb hangsúly kerül az energiamenedzsmentre és a taktikázásra, ami egyelőre nem szimpatikus a négyszeres bajnoknak. Ennek adott hangot akkor, amikor emlékezetes módon „szteroidos Forma–E-nek” nevezte a jelenlegi F1-et.
Max Verstappen (Fotó: XPB)Ítéletét látva adott a kérdés, meddig marad még a mezőnyben. A Viaplay erről is kérdezte egy hosszabb interjúban, ami alatt nem akart konkrét időpontot mondani, azt viszont újra kiemelte, számára mi a fő motiváció. „Remélem, még sokáig az F1-ben maradok, természetesen. De ezt mindig nehéz megbecsülni…” – fogalmazott.
„Egyébként is nehéz megbecsülni a dolgokat… azt is, hol állunk most. Remélem, nem túl rossz a helyzet. Egyes pályák biztos, hogy jobban kedveznek majd nekünk, mint mások. Azért remélem, a vasárnapokat egy kicsit jobban élvezzük majd” – magyarázta.
„Szeretek a határon versenyezni, de most nem mindig ez a legjobb megoldás, szóval alkalmazkodni kell. Ez nem probléma. Ha okos vagy és átgondolod a dolgokat, akkor alkalmazkodsz. De, hogy ez a legélvezetesebb? Nem, nem az. Ennek semmi köze az eredményekhez, mert végső soron az a lényeg, hogy élvezzem a versenyzést” – emelte ki.
„Ha te vagy a legjobb a szakmádban, és most nem számít, hogy a versenyzésről van-e szó, akkor élvezned is kell, amit csinálsz. Ha nem szereted a munkád, akkor hosszú távon nem fog működni a dolog. Ez mindenkire igaz. Nem jó, ha nem szereted a munkád” – folytatta.
Max Verstappen (Fotó: Red Bull)












