Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Varga Barnabás gólt fejelt, majd a 98. percben pontot érő gólpasszt adott

Varga Barnabás gólt fejelt, majd a 98. percben pontot érő gólpasszt adott

MTI
A görög labdarúgó-bajnokságban szereplő AEK Athén 2-2-es döntetlent játszott a kilencedik Volosz vendégeként, Varga Barnabás a 34. percben gólt fejelt.

A magyar válogatott csatár nyolcadik bajnoki mérkőzésén lépett pályára, és a negyedik találatát érte el, egy beadásra remekül érkezett a hosszún és két védővel a nyakán is a kapuba bólintott. Később még egyszer betalált, ám ezt videózás után érvénytelenítették. Az AEK végül a 31 éves csatár 98. percben adott gólpasszával mentett pontot.

Marko Nikolic vezetőedző együttese a szintén 53 pontos Olimpiakosz mögött a második a tabellán, s már biztosan a négycsapatos bajnoki rájátszás résztvevője a piros-fehérekkel együtt.

Borítókép: Super League Greece

További tartalmak