Kitört a Piastri-láz. Ausztrália már eddig is lelkesen támogatta újdonsült F1-es hősét, ám a tavalyi bajnoki küzdelem robbantotta csak be igazán a rajongásukat. Hogy mennyire, azt Oscar Piastri már a hét elején megtapasztalhatta, hiszen ő már keddtől szponzoreseményekre és szurkolói találkozókra jár az idénynyitó Ausztrál Nagydíjnak otthont adó Melbourne-ben.
Az egyik keddi eseményen a rajongók tömege már reggel 6 órakor tolongott, hogy láthassa a McLaren versenyzőjét. „Ez hihetetlen! Már amikor karácsonykor hazajöttem, akkor is éreztem, hogy komoly támogatást kapok, jelentősen nagyobbat, mint az előző két évben. Most, hogy újra versenyezni fogunk, csak még nagyobb lett, és ez különleges” – mondta az ausztrál Todaynek a fogadtatásról.
„Én még mindig egy átlagos fickónak tekintem magam. Majdnem kölyköt mondtam, de már huszonnégy vagyok, szóval nem mondhatom ezt. Továbbra is egy normál fickó vagyok, aki szeret autókkal versenyezni a hétvégéken. Figyelemreméltó, hogy az emberek ennyi mindent megtesznek, hogy támogassanak engem. Meg kell csípnem magam.”
Piastri magának köszönheti ezt a népszerűséget. Tavaly nemcsak növelte a győzelmeinek számát, de sokáig a bajnokság fő esélyesének is számított. 15 versenyhétvégén keresztül volt bajnoki éllovas, vagyis több időt töltött a tabella élén, mint a végső befutó csapattársa, Lando Norris.
Oscar Piastri (Fotó: McLaren)Az akkori vereség nyilvánvalóan csak éhesebbé tette, a 2026-os nagy szabályváltozás miatt azonban korántsem egyértelmű, hogy kap-e esélyt a visszavágásra. Piastri úgy érzi, a McLaren jelenleg kevésbé versenyképes, mint egy éve. A kérdésre, nyerhet-e a hazai futamán a hétvégén, elmondta: „Szerintem van esélyünk rá. Nem hinném, hogy olyan jónak várhatjuk magunkat, mint tizenkét hónappal ezelőtt, de nem igazán tudhatjuk, ki hogy áll. Egy éve egészen jól tudtuk, mert a szabályrendszer ugyanaz volt, és elég egyértelmű képet rajzolt ki a teszt. Most a teszt során is változott a helyzet. Egy ponton átlagosnak tűntünk, máskor igazán jónak – talán a valóság valahol a kettő között lehet. De nagyon nagy lesz a fejlődés ezekkel az autókkal. A teszt elején használt autónk sokkal lassabb, mint a teszt végi autónk, és ez mindenkinél így lesz.”
Piastri szerint csak annyi jelenthető ki, hogy a McLaren az élcsapatok egyike maradt.
„A tesztek alapján úgy fest, hogy az élmezőnyben vagyunk. Semmiképpen sem mondanám, hogy mi vagyunk a fő esélyesek a győzelemre. Nem hinném, hogy jelenleg olyan jónak tűnne a helyzetünk, mint tizenkét hónapja, de érdemes hozzátenni, hogy mindenkiben komoly potenciál vár még kiaknázásra.”
„A tesztek során annyi mindent megtanultunk és olyan sokat fejlődtünk, hogy szerintem ha most az első tesztnapon használt autóval állnánk ki, csak a középmezőnyben lennénk vagy talán a végén. Szóval fontos lesz már az elején mindent jól összerakni. Melbourne nagyon más pálya lesz, mint Bahreini és Barcelona volt, ahol teszteltünk. Már pusztán a vonalvezetés miatt is, de azért is, amilyen kihívásokat tartogat az erőforrások számára. Egészen más lesz, másképp kell vezetnünk ezeket az autókat, mint azokon a pályákon, amiken eddig mentünk. Szóval a kérdésre felelve: versenyben vagyunk, de úgy érzem, még javulnunk kell.”
Oscar Piastri (Fotó: McLaren)Az F1-es versenyzők a tesztek során kritizálták az új szabályokat, mondván, teljesen megváltozott a vezetés és versenyzés módja az új, elektromosabb erőforrástól, és nem a jó irányba. Piastri még nem tudja, ennek milyen minőségű verseny lesz az eredménye.
„A hétvégén kiderül. Mindenképpen sok a különbség. Versenyzőként talán nem vezethetjük a legtermészetesebb módon ezeket az autókat, de a válasz az, hogy senki sem tudhatja, milyen lesz a versenyzés. Sok a különbség. Például a DRS használatában. Az elmúlt években ez állandó volt, most vége, és új előzésmód van, amiről senki sem tudja, hogyan fog működni. Az autóknak sokkal kevesebb a leszorítóerejük, és könnyebb lehet a követés, de senki sem versenyzett még, szóval a hétvégén kiderül. Az irány jó lehet.”
A kérdésre, mi változott meg leginkább, elmondta: „Csak az autó vezetésének módja. Szerintem a hétvégén láthatóvá fog válni, mennyire másképp kell vezetnünk bizonyos kanyarokban, mennyire másképp kell használnunk az akkumulátort a múlthoz képest. Mindenkinek alkalmazkodnia kell ehhez a változáshoz. Még mi, a csapatok és a versenyzők is csak alkalmazkodunk, szóval a szurkolóknak is kicsit talán utána kell járniuk, hogyan is versenyzünk.”
Piastri már csak e sok bizonytalanság miatt sem tud pontos célokat kitűzni maguk elé Melbourne-re. „Csak mindent ki kell hoznunk magunkból. Tudom, unalmas válasz, de az év első versenye előtt sosem tudhatod, hol kötsz ki. Ha elég jó az autó, akkor próbálom megnyerni vele a versenyt. Ha viszont csak egy hetedik hely elérhető az autóval, akkor megpróbálok egy kicsit jobb helyen célba érni a hetediknél. Nagyon sok mindent kezelésbe kell vennünk a hétvége folyamán. Ha ez jobban sikerül nekünk, mint a többieknek, szerintem jó esélyünk lehet egy jó eredményre.”













