A Ferencváros kiütéses, 5-0-ás győzelmet aratott a Kazincbarcika vendégeként a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében Miskolcon, így bejutott az elődöntőjébe. A zöld-fehérek már az első félidőben eldöntötték a találkozót, mind az öt góljukat akkor szerezték.
Kapcsolódó tartalom
A két csapat vasárnap bajnokin is találkozott, és a Fradi hiába játszott ott is nagy fölényben, csak egy 94. percben szerzett góllal tudta megnyerni azt a mérkőzést.
„Ez igazi profi munka volt! Sikerült hamar gólt szerezni és ennek köszönhetően végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést” – értékelt Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője. A szakember szerint a hétvégi találkozóhoz képest alaposan fel kellett forgatnia a csapatát, de ez nem látszott a játékukon, mindenki jó teljesítményt nyújtott.
„Jó volt, hogy többen is vissza tudtak térni, és sok játékosnak tudtam játékperceket adni. Fontos, hogy mindenki fitt legyen a csapatban” – mondta az ír szakember.
A hosszú kihagyás után visszatérő Botka Endre elárulta, számított rá hogy lesz szerepe a mérkőzésen. „Örültem, hogy újra játszani tudtam, elég hosszú idő után. Nagyon vártam már, katasztrófával felérő volt az elmúlt egy-másfél év, ez inkább tragikus, mint sikerekkel teli” – mondta a korábbi válogatott játékos. Hozzátette, beszállni mindig nehezebb, mint kezdeni.
A legutóbb novemberben pályára lépő Dibusz Dénes elárulta, három hete edzésben volt már. „Készen álltam, örülök, hogy kapott gól nélkül tudtam lehozni a mérkőzést és nem kellett izgulni, mint a hétvégén. Vasárnap is ott voltak a lehetőségek, de kimaradtak és az ellenfél kapusa is jól védett. Most jól használtuk ki a helyzeteinket és a mérkőzést kontroll alatt tudtuk tartani„.
A hazaiakat irányító Kuttor Attila szerint a vasárnapi találkozón is nagy nyomás volt rajtuk, csak ott frissebbek voltak és jobban meg tudták oldani a védekezésüket. „Három napon belül két ilyen meccset játszani nem egyszerű, az ellenfél egy teljes friss sort tudott kiállítani. Ez ki is jött az első félidőben, de persze ezért mi is tettünk”
„A második félidőben kalapot emelek a csapatom előtt sportemberi tartásból, felszívtuk magunkat annyira, hogy nullára lehoztuk. Talán ennyi a pozitívum amit elmondhatok. Mi szerettünk volna egy bátrabb játékot játszani, de ez nem sikerült, a hibáinkat pedig megbüntették” – összegzett Kuttor.













