Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A kéziszercsapatnál kimondott cél a Los Angeles-i kvalifikáció

A kéziszercsapatnál kimondott cél a Los Angeles-i kvalifikáció

MTI
A személycserék ellenére az olimpiai kvóta megszerzése a középtávú célja a magyar együttes kéziszercsapatnak, amely tavaly bronzérmet szerzett a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség (MRGSZ) csütörtöki sajtónyilvános edzésén Lauber Zsófia, a csapat edzője az MTI-nek elmondta, hogy Mészáros Mandula Virág és Farkas Júlia az idei esztendő első félévében a rehabilitációjukat töltik, ezért nem tudnak szőnyegre lépni.

Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika, Pesti Dalma és Grek Fruzsina továbbra is tagja a csapatnak, amelybe a fiatalítás jegyében Horváth Boglárka, Kőszegi-Koháry Georgina és Hagymási Kira közül ketten kerülnek majd be.

Lauber hangsúlyozta: idén fordult elő először, hogy több fiatal tornász közül választhatnak, ez az előző években nem volt jellemző az együttes kéziszercsapatnál, most viszont több jelölt is volt.

„Új feladat az edzőknek és a versenyzőknek is, hogy a fiatalok integrálása megtörténjen” – fűzte hozzá.

Az új versenyciklusban szerváltás történt, az öt labda megmaradt, a vegyes szer pedig három karika és két pár buzogány lesz. A csapat számára Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ technikai bizottságának vezetője készített két új koreográfiát.

„Két nagyon anyagerős, karakteres gyakorlatunk lett a magyarság megjelenítésének jegyében. Nagyon bízom benne, hogy hasonlóan eredményes évek előtt állunk, hiszen minden nap úgy jövünk az edzőterembe és úgy végezzük a munkánkat, hogy az beérjen, és a gyümölcse a kvalifikáció legyen a Los Angeles-i olimpiára” – szögezte le.

A csapat munkáját mentáltrénerek és pszichológusok is segítik, mert az edzők szeretnék, ha az olimpiai kvalifikáció elvárása nem jelentene terhet, nem rontaná a sportolók teljesítményét, meg tudnák őrizni a higgadtságukat az év két fő versenyén, az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon, és profin tudnák kezelni azt, hogy téthelyzetben teljesíteniük kell.

Március végén a szófiai világkupaversenyen kezdi meg a szezont az együttes, majd áprilisban Kijevbe utazik. Ezt követően a bakui vk-viadalon, majd közvetlenül a bulgáriai Európa-bajnokság előtt Portimaóban lép szőnyegre. Nyáron még két vk-állomás következik Kolozsváron és Milánóban, augusztusban pedig a németországi világbajnokság.

Borítókép: Rio de Janeiro, 2025. augusztus 24. A magyar csapat tagjai bemutatják karikagyakorlatukat a ritmikus gimnasztika világbajnokság együttes kéziszercsapat versenyének döntõjében Rio de Janeiróban 2025. augusztus 23-án. MTI/AP/Bruna Prado

További tartalmak