Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Piastri megvédte a szurkolói által főgonosznak kikiáltott Brownt

Piastri megvédte a szurkolói által főgonosznak kikiáltott Brownt

F1
Védelmébe vette Zak Brownt Oscar Piastri azok után, hogy sok ausztrál szurkoló a McLaren főnökére mutogatott a 2025-ös házon belüli bajnoki kudarc kapcsán.

Még az ausztrál parlamentben is beszédtéma volt a múlt szezon végén Oscar Piastri McLarenen belüli helyzete. Egy éve éppen az Ausztrál Nagydíjon kezdték azt feltételezni a szurkolók, hogy a wokingi csapat inkább a brit Lando Norris felé húz. Akkor az év első versenyén egy körig megtiltotta Piastrinak a boxfal, hogy támadást indítson a későbbi futamgyőztes ellen – éppen abban az időszakban, amikor komoly veszélyt jelenthetett volna rá. A gyanú aztán az év előrehaladtával a papajaszabályok ilyen-olyan alkalmazása és a házon belül néha kaotikusnak tűnő viszonyok miatt egyre csak erősödött.

Azt Piastri is elismerte, hogy 2025-ben sok esetben egyszerűen túlbonyolították a saját életüket a szabályozással, ám Melbourne-ben hangsúlyozta, hogy a sokak által főgonosznak kikiáltott Zak Brown ügyvezető igazgató sportszerű vele, és a kapcsolatuk is jó.

„Nagyon jó a viszonyom Zakkel, és szerintem minél régebb óta ismerjük egymást, annál erősebbé válik. Mókás figura, és jó, hogy itt van. Andreával nagyon más a stílusuk, de jól együttműködnek. Nem, Zakkel jó a kapcsolatunk. Volt pár nehéz pillanatom tavaly – és nem feltétlenül Zakkel –, de minden csapatnak volt. Úgy vélem, ettől csak erősebbé vált a kapcsolatunk”

– védte meg az amerikait Piastri.

Tavaly a 24 versenyes szezon során 15 nagydíjon Piastri volt a bajnoki éllovas. Hollandia után 34 pont volt az előnye Lando Norrisszal szemben és 104 pont Max Verstappennel szemben – innen lett végül harmadik az összesítésben. Közben láthattunk furcsa csapatutasításokat a McLarennél, elbizonytalanodást, buta hibákat és egész hétvégés gyengélkedést Piastrinál. Így is sokat fejlődött az első két F1-es szezonjához képest, és a múlt évi tanulságokkal 2026-ban most egy újabb lépést tenne meg.

„Nehéz megmondani, mert még el sem kezdődött. Idén mások a szabályok. A szezonok között levont tanulságokat mindenképpen át tudom hozni erre az évre, de vannak bizonyos kihívások a vezetési stílus terén, és bizonyos dolgok változtak. Hiszem, hogy megtehetem a következő lépést, és remélem, hogy az elmúlt években követett módszert most is alkalmazni tudom” – fogalmazott.

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

Megkérdezték, mi fontosabb számára az előző év után: újabb győzelemhez segíteni a McLarent, vagy bizonyítani a világnak, hogy nem csak másodhegedűs az immáron világbajnok Lando Norris mellett. „Én mindig a csapatom érdekei szerint fogok versenyezni, de mindig szabadon versenyezhettünk egymással, küzdhettünk a lehető legjobb egyéni eredményért. Néha talán nem hoztunk tökéletes döntést, de a lényeg, hogy sosem volt rossz szándék emögött. Sokat tanultunk arról, mit csinálhatnánk másképp, hogyan javulhatnánk.”

„Nincs mit bizonyítanunk. Én semmiképpen sem fogok lázadozni és hasonlók. Az elég gyors módja annak, hogy ne nyerj bajnokságot, amikor a csapatod ellen dolgozol. Nem tartanám okos lépésnek.”

„Beszélgettünk, dolgoztunk bizonyos dolgokon, amiket idén jobban is csinálhatunk” – mondta Piastri.

A McLaren versenyzője úgy véli, csapata az élmezőny tagja, de nem hiszi, hogy a leggyorsabb jelenleg. „A Mercedes és a Ferrari egy kis előnyben van velünk szemben és a Red Bull-lal szemben” – állapította meg, hozzátéve, hogy a helyzet a nagy ütemű fejlődés miatt gyorsan változik. „Tavaly nagyon reméltük, hogy valami különlegest érhetünk el itt. Idén is jó eredményt érhetünk el, de ahhoz, hogy hasonlóan teljesítsünk, szerintem többet kell találnunk egy kicsivel.”

Piastri egyelőre nem állhatott dobogón a hazai közönsége előtt. Megkérdezték, mit jelentene számára egy ausztráliai győzelem. „Ha mindig kapnék egy dollárt, amikor megkérdezik ezt tőlem! Jó pár dollárral gazdagabb lennék” – mosolygott. „Igazán különleges lenne. Minden versenyző szeretné megnyerni a hazai versenyét, és ezzel én is így vagyok. A szezonrajtnál mindig több az ismeretlen. Jó lenne nyerni itt. Ha meglesz hozzá az autóm – de még ha nem, akkor is –, mindent bele fogok adni érte. De meglátjuk, hogy hogyan teljesítünk.”

Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak