Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Szeretném újra élvezni, hogy a szőnyegen lehetek” – Pigniczki Fanni egyelőre a jövő évi vb-ig tervez

„Szeretném újra élvezni, hogy a szőnyegen lehetek” – Pigniczki Fanni egyelőre a jövő évi vb-ig tervez

MTI
Egyelőre a jövő évi világbajnokságig tervez Pigniczki Fanni világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpikon ritmikus gimnasztikázó.

A 26 éves sportoló a magyar válogatott csütörtöki sajtónyilvános edzése után az MTI-nek elmondta: egy ideje minden interjúban arról kérdezik, meddig tervezi folytatni a versenyzést, de ezt a témát nem unja, mert minden nap máshogy érzi magát.

„Valamelyik nap természetes módon nagyon motivált vagyok a folytatásra, valamelyik nap viszont egy kicsit nehezebb, mert fáradtabb vagyok, és azt érzem: lehet, hogy bennem már nincsen több. Másnap azt érzem, hogy ez még menni fog. Azért sem unalmas ez a kérdés, mert számomra is egy nagyon jó önismeret az, ahogyan ezen a folyamaton keresztülmegyek” – magyarázta.

Pigniczki bordatöréssel versenyzett tavaly augusztusban, a Rio de Janeiró-i világbajnokságon, majd miután fokozatosan elkezdhette a gyógytornát és az edzéseket, az egyik októberi gyakorlás során „belenyúlt” a labdába és eltört az ujja.

Mint mondta, körülbelül másfél hónappal ezelőtt, januárban érezte először, hogy újra stabilan tudja használni a felsőtestét, nem fél rátámaszkodni, és nem fél, ha esetleg egy kicsit ráesik. Az ujja a mai napig okoz némi problémát, főleg akkor nem tudja teljes mértékig használni, behajlítani, ha hideg van, viszont a mindennapi edzések során már nem hátráltatja.

„Sajnos mindig vannak újabb kisebb sérülések, amikkel próbálunk megküzdeni és amiken próbálunk minél hamarabb túljutni” – jegyezte meg Pigniczki, aki mostanság a csípőjével bajlódik.

Az idei Európa-bajnokságnak május 27-31. között Várna, a világbajnokságnak pedig augusztus 12-16. között Frankfurt ad otthont, de ezeken kívül is lesznek fontos nemzetközi versenyek a szakágban, hiszen már idén elrajtol az olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozat.

„Az edzőimmel megbeszélt előzetes terv szerint március végén a spanyolországi Grand Prix-n kezdek versenyezni idén, utána pedig két világkupán vennék még részt az Eb előtt. Ezek tűnnek a biztos pontnak, de alapvetően azon múlik majd, hogyan sikerülnek a versenyek, mit érzek, mennyire érzem magamat magabiztosnak a szőnyegen, hogy inkább edzésekre, vagy a versenyszőnyegen még több tapasztalatra van-e szükségem” – árulta el az MTK sportolója.

Pigniczkinek a spanyolországi GP az első versenye lesz augusztus óta, így mint az M1-nek fogalmazott, elsősorban „szeretné újra élvezni, hogy megint a szőnyegen lehet, másrészt szeretné felmérni, hogy a jelenlegi új gyakorlataival hol tart”.

„Mivel az év fő versenye, a világbajnokság augusztusban lesz, addig még van bő fél év, úgyhogy szeretném megnézni, honnan indulok a mezőnyből, és mit tudok addig fejlődni” – mondta.

Pigniczki közölte, nemcsak a mostani szezonra tervez, hanem a jövő évre is készül, mivel a világversenyek eredményei mellett az idei és a jövő évi világkuparangsor alapján is lehet majd olimpiai kvótákat szerezni, és úgy gondolja, ez nem feltétlenül reális ilyen korán, vagyis idén.

„Így a jövő évi világbajnokságig tekintek előre, azon mindenképpen szeretnék szerepelni, és azért dolgozom minden nap, hogy akkorra összeálljon minden” – szögezte le.

Borítókép: Pigniczki Fanni (Fotó: MTSZ)

További tartalmak