Révész Attila, a Kisvárda vezetőedzője a mérkőzés utáni értékelésében kiemelte, sokat készültek a szögletekre, amiből végül Nagy Zsolt öngóljával a győztes találat született.
„Nehéz mérkőzés volt, szerettük volna megőrizni az egygólos előnyünket: a félidőben is elmondtam, nem az a cél, hogy szemet gyönyörködtetően játsszunk és sokat kockáztassunk, hanem az, hogy tartsuk meg ezt az egy gólt és ezzel biztosítsuk az élvonalbeli tagságunkat. Ez a tizenegy győzelem és az öt döntetlen harmincnyolc pontot eredményez, ami véleményem szerint a hátralévő mérkőzéseken behozhatatlannak tűnik. Ez egyfajta lélektani fölény lehet a későbbiekben, így olyan játékosok is szerepet kaphatnak, akik a következő szezonban meg kell, hogy mutassák magukat” – vélekedett az 53 éves szakember, majd arról beszélt, a jó szereplés és a nemzetközi kupaindulást érő helyek közelsége mennyire változtatja meg az eredeti célokat.
„A realitás talaján szeretnék maradni: versenyző csapat vagyunk, tudunk küzdeni és nyerni, de a játékunk még nem jogosít fel minket arra, hogy Európa-ligás helyezésről álmodozhassunk. Több olyan hiányposztunk van, amely javítást igényel” – fogalmazott.
Kapcsolódó tartalom
Révész kiemelte, több játékosa sem azt mutatta a mérkőzésen, amit egyébként tud.
„Az egyik cserénél nem azt a játékost hoztam le, akit kellett volna, mert a szabályok miatt még tartanom kellett. Merem nevesíteni: Bíró Bence nagyon gyenge napot fogott ki, múlt héten sérült volt, nem is volt teljesen egészséges, Cipetic pedig nem igényelt cserét, de a sors ilyen, meg is értették. A következőkben már biztos, hogy felépülnek, Soltész Dominik még többet játszott, Szabó Szilárd pedig vissza fog jönni, nemcsak fiatalként, hanem játékosként is hozzá tud tenni, így nő a variációs lehetőségünk” – mondta.
Szóba került, mivel már nem lesz eredménykényszerben a Kisvárda, több fiatal is lehetőséget kaphat – ez edzői döntés, vagy sportigazgatói a következő szezon csapatának kialakítása szempontjából?
„Előírtam magamnak – sportigazgató írta elő az edzőnek, ennek így kell lennie, így is lesz” – fogalmazott a Kisvárda sportigazgatójaként és vezetőedzőjeként is tevékenykedő Révész.
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője sajnálja, hogy csapata sokszor mentett szögletre, mert ilyen szituációból született a mérkőzés egyetlen gólja, de úgy véli, megvoltak a lehetőségeik arra, hogy visszajöjjenek a meccsbe.
„Apró dolgok döntenek a fociban: vagy magunk felé fordítjuk a szerencsét, vagy magunk ellen. Többet kell figyelni az edzéseken a pontrúgásokra csapatszinten. Mondtam a játékosoknak, hogy ez az én vereségem: én vesztettem ma, rossz döntéseket hoztam, de remélem, ők is úgy dolgozzák fel, hogy magukba szállnak és elgondolkoznak a hozzáálláson is” – mondta, majd kifejtette, mit takarnak azok „a rossz döntések”.
„Fel akartuk frissíteni a játékunkat a második félidőben, azt gondoltam, hogy Soisalo és Mondovics érkezésével még be tudjuk erőltetni az egyenlítő gólt. Az akarattal nem is volt probléma, jobban oda kell figyelni olyan alap dolgokra, mint a pontrúgások” – fogalmazott.
„Úgy akartuk kezdeni a meccset, hogy rájuk megyünk. Az volt a cél, hogy minél előbb megszerezzük a vezetést, ez sikerült egy szerencsés találattal. Ez megkönnyítette a meccstervünket, de utána sem volt egyszerű dolgunk, csapatként sokat kellett védekeznünk, de meg tudtuk szerezni a győzelmet” – értékelt Bíró Bence a mérkőzés után, hozzátéve, hogy Révész Attilához hasonlóan ő sem volt elégedett saját teljesítményével, de a lényeg, hogy csapata begyűjtötte a három pontot.
„A balszerencsés gól után egyre többet támadtunk, nagyobb nyomást tudtunk helyezni az ellenfelünkre. Megvoltak a helyzeteink, ebből legalább egyet gólra kellett volna váltani. A második félidőben szerintem nem tudtunk tartani azt a nyomást, mint az elsőben, ezért is lett ez az eredmény, sajnos” – mondta el Németh András, a Puskás Akadémia támadója aki legutóbb októberben kapott helyet a kezdőcsapatban.
A 23 éves támadó – aki 76 percet kapott Hornyák Zsolttól – szerint nem tudták megtalálni a megoldást a Kisvárda ellen a második félidőben. Úgy érzi, neki jól ment a játék, sok akcióban volt benne, több helyzetet is ki tudott alakítani, de nem tudott gólt lőni.
A Kisvárda a Fizz Liga 26. fordulójában az Újpest otthonába látogat, míg a Puskás Akadémia a Ferencvároshoz utazik.
A mérkőzés összefoglalója
Fizz Liga, 25. forduló, végeredmény:
Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC 1–0 (1–0)
gól: Nagy Zs. (16. – öngól)
Fizz Liga, 25. forduló, program:
péntek
Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC 1–0
szombat
17:00 – ZTE FC–ETO FC (M4 Sport)
19:30 – Újpest FC–Paksi FC (M4 Sport)
vasárnap
13:30 – MTK Budapest–Diósgyőri VTK (M4 Sport)
17:45 – Kolorcity Kazincbarcika SC–Debreceni VSC (M4 Sport+)
18:30 – Nyíregyháza Spartacus FC–Ferencvárosi TC (M4 Sport)













