Ez nem volt éppen repülőrajt a címvédő csapat részéről. Oscar Piastri Ausztrál Nagydíj második szabadedzésén elért leggyorsabb ideje talán jó képet fest a McLarenről, ez viszont csak a jéghegy csúcsa.
A melbourne-i péntek azzal indult a wokingiaknál, hogy Piastri alatt a boxból kihajtva lassulni kezdett az autó. Az ausztrál a gázpedál működésére panaszkodott. Zak Brown ügyvezető szerint elektronikai problémáik voltak. Nem sokkal később csapattársa, Lando Norris „sokkoló” váltásokról beszélt a rádióban. A brit 7 kört megtétele után be is fejezte a gyakorlást. A csapatnak kuplunggondokat kellett orvosolnia. A címvédő brit délután a 7. időt autózta, bő egy másodperccel maradt el kollégájától. Bizonyos nehézségek akkor is hátráltatták.
„Viszonylag jó volt” – nyilatkozta Piastri a nap végén. „A második szabadedzés nálam mindenképpen sokkal simábban alakult, mint az első. Nagyon sok dologgal meg kell birkózni. Nagyon más, mint tavaly volt. A második edzés egészen sima volt, sikerült valamennyire kiegyensúlyozottá válni, és elkezdtünk igazán tanulni, ami jó. Most próbáljuk értékelni a tapasztalatokat, de mindenki sokat fog javulni az este folyamán, mi is erre törekszünk.”
Hogy mennyire lesz versenyképes a McLaren az időmérőn, azt az ausztrál sem tudja még.
„Az első sorok remélhetőleg elérhetők. Hogy pole lehet-e, azt nem tudom. Nem figyeltem, milyen volt a hosszú etapos tempónk. Kétlem, hogy volt olyan jó, mint másoké.”
„Szerintem rendben vagyunk. A legfontosabb most a kiegyensúlyozottság megteremtése, hogy minden úgy működjön, ahogyan kell. A második szabadedzésen sikerült közelebb kerülnünk ehhez” – összegzett Piastri.
Oscar Piastri (Fotó: XPB)Norris érthető módon hátrányban érzi magát. Már a második szabadedzése is a zárkózásról szólt, emiatt a többiekhez képest eltolt programot teljesített, és egészen későn futotta a lágy gumis gyorsköreit. „Nehéz első nap volt, de jó volt visszatérni az autóba egy új szezon kezdetéhez.”
„Bizonyos megbízhatósági problémák miatt délelőtt nem mentünk annyi kört, amennyit szerettünk volna, így némiképp le vagyunk maradva. Az új szabályok miatt nagyon fontos az autóban töltött idő, szóval lesz még munkánk az este, ha vissza akarjuk hozni ezt.”
„A második edzésről sok értékes adatot gyűjtöttünk, és elég sok mindent tanulhatunk abból is, amit az ellenfeleink csináltak. Keményen fogunk dolgozni az este, és próbálunk felzárkózni a harmadik szabadedzésig” – mondta a címvédő.
Rob Marshall főtervező Norris problémájáról is beszélt. „Összességében jó nap volt, pár nehéz pillanattal, de minden szempontból sokat tanultunk az autóról. Az első szabadedzésen kivizsgáltuk Lando autójának problémáját, és kiderült, hogy az erőátvitel vezérlésével volt gond, amit a második edzésig megoldottunk. A második szabadedzésünk valamivel simábban alakult, a versenyzők kiegyensúlyozottabbak voltak, hasznosítható adatokat gyűjtöttünk, az időmérős szimulációkról is.”
Lando Norris (Fotó: XPB)A szakember a folytatás kapcsán hozzátette: „Egészen jó helyzetben vagyunk az autóval, de este még meg kell vizsgálnunk, hogyan fejlődhetnénk tovább. A beállítások valamennyi területével foglalkoznunk kell, a gumikkal, az erőforrás kezelésével és tökéletesítésével is. Reméljük, hogy a holnapi időmérő edzésen versenyben leszünk. Most fontosabb a pontosság, mint valaha, és(az időmérőn) tökéletes előkészítésre van szükség a várható forgalom miatt.”
Zak Brownt látszólag nem aggasztották túlzottan a problémák. „Látható, több autó is leállt a boxutcában. Még mindenki próbálja kiismerni ezeknek az autóknak a működtetését. Eléggé kifinomultak. De kezdenek összeállni a dolgok” – állapította meg az amerikai.














