George Russell (Mercedes) – 1. hely
„Nagyon jó napot zártunk. Sejtettük, hogy rengeteg lehetőség van az autóban, viszont az első időmérőig biztos nem lehetsz benne… de most valósággá vált! Főleg ahogy hűlt a pálya, a körülmények egyre jobban feküdtek nekünk. Örülök, hogy Kimi itt lehet mellettem, mert a csapat komoly munkát végzett azért, hogy összerakja az autót, szóval nekik is jár az elismerés. Ez tényleg egy szép nap. Nem könnyű vezetni ezeket az autókat, és nem tudom, a szurkolók mennyire értik majd meg ezt. Várom a hétvégéket és azt, mennyi izgalmat hoznak majd a futamokra. Remélem, jó futamunk lesz. Szimuláltuk a hétvégéket, de most jönnek majd a rajtok és a kerékcserék élesben, és nem tudom, hogyan mennek majd az új autókkal. A Q3 előtt azt mondtuk, muszáj tisztának lennie, hogy jó helyről rajtolhassunk. Szerencsére sikerült összerakni egy tökéletes időmérőt, aminek nagyon örülök. Várjuk a holnapot!”
Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) – 2. hely
„Elég stresszes nap volt ez, mert a harmadik edzésen falba tettem az autót. A szerelőim igazi hősök, hiszen összerakták az időmérőre! Be sem állítottuk csak kigurultunk a pályára és sikerült az első sorba kvalifikálnom magam, ami nagyszerű eredmény. Az utolsó kör előtt össze kellett szednem magam és remélem, legközelebb azért tisztább hétvégém lesz. Holnap viszont jön a futam és remélem, jó eredményt fogunk ott elérni.”
Isack Hadjar (Red Bull) – 3. hely
„Sima időmérő volt, de a hétvégén egy kicsit szenvedtem. Nem éreztem, hogy harcban lehetek az első három hely bármelyikéért. A Ferrari és a McLaren is előttem volt, de szépen felépítettük a hétvégét és az időmérőt is. A Mercedes ellen annyit tudok tenni, hogy jobban rajtolok, de egyelőre gyorsak, talán túl gyorsak. Próbálom majd megőrizni ezt a harmadik helyet. Örülnék, ha meglenne a második dobogós helyezésem a Forma–1-ben.”













