Szarvas Alexandra szövetségi kapitány csapata hatalmas fölényben futballozott, ami az első félidő ráadásában érett góllá Pápai Emőke 16 méteres lövésének köszönhetően. Térfélcserét követően sem változott a játék képe, de ebben a periódusban csak kapufáig jutottak a magyarok, akiknek így meg kellett elégedniük az egygólos sikerrel a felcsúti összecsapáson.
A nemzeti együttes legközelebb április 14-én Észak-Macedónia vendégeként folytatja szereplését a harmadik körben.
Az alapszakaszt erősorrend alapján három osztályra bontották, onnan a rájátszás első körében két út nyílik. Az A liga négy-négy második és harmadik helyezettje kerül össze kieséses párharcban a magyarokat is felvonultató C liga hat csoportgyőztesével és két legjobb másodikjával, illetve – a második út – az A liga negyedikjei és a B liga csoportgyőztesei csapnak össze – szintén párharcokba osztva – utóbbi osztály második és harmadik helyezettjeivel. A második körben az első és a második út nyolc-nyolc győztese játszik egymással, ugyancsak oda-visszavágós rendszerben. A nyolcból hét győztes csatlakozik az élvonalat jelentő A divízió négy csoportgyőzteséhez, mint vb-résztvevő, míg a nyolcadik csapat, amely a ligaszakasz rangsorában a leghátul végzett – interkontinentális selejtezőre mehet.
Szarvas Alexandra szövetségi kapitány szerint büszkék lehetnek arra, hogy az egész meccsen uralták a játékot labdával és anélkül is.
„A meccs előtt arról beszéltünk, hogy azt a plusz egy százalékot bele kell raknia mindenkinek. Ezt mindenki bele is rakta. Ez mutatja meg a csapat igazi erejét” – hozzátette, a helyzetkihasználáson továbbra is dolgozniuk kell, mert az utolsó momentumok nem sikerülnek.
A mérkőzés győztes gólját szerző Pápai Emőke elárulta, nagyon örült a góljának, szerettek volna vezetéssel levonulni a félidőre.
„Szerintem nekünk jobban fekszik, ha egy erősebb ellenféllel játszunk. Tudtuk, hogy ilyenek lesznek az azeriek, erősek, fizikálisak, oda fognak állni, annyi volt a lényeg, hogy türelmesnek kellett maradnunk, jönni fognak a helyzetek, ezeket gólra kell váltanunk.”
Női vb-selejtező, C divízió, 3. csoport, 2. forduló:
Magyarország–Azerbajdzsán 1-0 (1-0)
gól: Pápai (45+1.)
A csoport másik mérkőzésén:
Észak-Macedónia – Andorra 3-0 (2-0)
Az állás: 1. Magyarország 4 pont, 2. Észak-Macedónia 3 (3-2), 3. Azerbajdzsán 3 (2-1), 4. Andorra 1













