Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Egyértelmű szabálytalanság volt, örülök, hogy most nem a VAR vert meg minket” – Bognár György az érvénytelenített újpesti gólról

„Egyértelmű szabálytalanság volt, örülök, hogy most nem a VAR vert meg minket” – Bognár György az érvénytelenített újpesti gólról

m4sport.hu | Cseh Benjámin
A Paks gól nélküli döntetlent játszott az Újpest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 25. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzést követően a két vezetőedző, Szélesi Zoltán és Bognár György, míg a játékosok közül Banai Dávid és Szabó János értékelt az M4 Sportnak.

„Összességében elégedett vagyok az egy ponttal. Jól kezdett a Paks, mi gyengén futballoztunk, joggal irányított a Paks. A másodikban, a kiállításban nekünk is voltak jó periódúsaink, de ez kevés” – mondta a mérkőzést követően Czinger-Koczka Henriettának Szélesi Zoltán.

Hozzátette, úgy véli, lehetséges, hogy az elvett gól is okozta Fiola Attila piros lapját. „A játékosoknak ez nem könnyű helyzet, felhevült állapotban vannak, de sokkal inkább arra gondolok, hogy az a szituáció, ami le lett fújva, nem volt fault.”  

„Nem játszottunk rosszul, különösen az első félidőben, sok lehetőségünk volt, sajnálom, hogy ennyiből nem sikerült betalálnunk. Közelebb álltunk a győzelemhez, de nem vagyok elégedetlen – mondta Bognár György, aki az Újpest érvénytelenített góljára is kitért. – Egyértelmű volt a szabálytalanság, örülök, hogy most nem a VAR vert meg minket.”

Banai Dávid, a lilák kapusa elárulta, tudták, mit fog játszani a Paks, készültek a beadásokra, és meg is oldották a 16-oson belüli védekezést.

„Nagyon gyorsan el kell felejtenünk a mai mérkőzést, nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Minden csapat életében van ilyen, látszott, hogy valami nem stimmelt. Az az egy pozitívum van, hogy nem kaptunk gólt és szereztünk egy pontot. Hogy mit tanácsolok Krajcsovicsnak? Menjen el templomba most már.” 

Szabó János szerint jelen helyzetükben az egy pontot is értékelni kell. „Sajnos most ilyen passzban vagyunk, elkezdtünk jó útra térni.”

Fizz Liga, 25. forduló, program:
péntek
Kisvárda Master Good – Puskás Akadémia FC 1–0

szombat
ZTE FC – ETO FC 2–1
Újpest FC – Paksi FC 0–0

vasárnap
13:30 – MTK Budapest – Diósgyőri VTK (M4 Sport)
17:45 – Kolorcity Kazincbarcika SC – Debreceni VSC (M4 Sport+)
18:30 – Nyíregyháza Spartacus FC – Ferencvárosi TC (M4 Sport)

Borítókép: Budapest, 2026. március 7.Bognár György, a Paksi FC vezetõedzõje a labdarúgó Fizz Liga 25. fordulójában játszott Újpest FC - Paksi FC mérkõzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2026. március 7-én.MTI/Bodnár Boglárka

További tartalmak