A fehér murvás szakaszairól ismert toszkán egynapos viadalt megelőzően csütörtökön Pogacarról szektort neveztek el, ami a háromszoros győzteseknek jár. A világbajnok bringásnak ez volt az idei első erőpróbája, a mezőnyben pedig ott volt két magyar is. Valter Attila (Bahrain-Victorious) 2022-ben negyedik, 2023-ban ötödik volt a Strade Bianchén, illetve 2022 után tért vissza az országos bajnok Dina Márton, aki az ettől az idénytől magyar színekben prokontinentális bejegyzésű MBH Bank CSB Telecom Fortban tekert.
Az indulók 14 murvás szektort teljesítettek, amelyeknek a teljes hossza több mint 60 kilométer volt. Az utolsó 90 kilométerre fordulva közelítette meg a nap szökését az UAE csapata által vezetett mezőny, amelyben a két magyar bringás ekkor már nem volt ott.
Nyolcvan kilométeren belül Pogacar tempóváltása darabjaira szakította az esélyesek csoportját az utolsó hosszú murvás szakaszon, a Monte Sante Marie-n, és a céltól mintegy 78 kilométerre egyedül maradt elöl a címvédő. Sikerét semmi sem veszélyeztette, előnye megközelítette a két percet is, még arra is volt energiája, hogy abban a kanyarban, ahol egy évvel korábban bukott, jelezze a kamerának: ezúttal minden rendben. Pogacar magabiztosan diadalmaskodva lett a viadal történetének első négyszeres győztese, sikerével maga mögött hagyta a svájci Fabian Cancallarát.
Üldözői nagy csatát vívtak a második helyért, az utolsó mintegy 18 kilométerre ketten szakadtak el ebből a bolyból, a második helyet a 19 esztendős, Eb-bronzérmes francia tehetség, Paul Seixas szerezte meg, harmadikként Pogacar mexikói csapattársa, Isaac Del Toro ért célba.
Valter közel 13 perc lemaradással 70. lett, míg Dina a 88. helyen tekert be 21 perc feletti hátránnyal.
Eredmények, Strade Bianche, Siena és környéke, 203 km (a procyclingstats alapján):
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates-XRG) 4:45:15 óra
2. Paul Seixas (francia, Decathlon CMA CGM) 1:00 perc hátrány
3. Isaac Del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 1:09 p h.













