Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Mercedes-uralom az időmérőn, Russellé a pole pozíció

Mercedes-uralom az időmérőn, Russellé a pole pozíció

Boxutca
Igazolta a Mercedesszel kapcsolatos várakozásokat az Ausztrál Nagydíj időmérője: George Russell kényelmes előnnyel szerezte meg a rajtelsőséget. Másodikként a csapattárs, Andrea Kimi Antonelli zárt, a harmadik rajthely Isack Hadjaré lett, akinek a lemaradása már majd’ nyolc tized volt.

Három teszthét és három szabadedzés után kezdetét vette a 2026-os Forma–1-es világbajnoki szezon első éles eseménye, az Ausztrál Nagydíj időmérője.

A kvalifikációt – amit az új szabályok miatt rengeteg kérdés és aggodalom övezett a mezőny részéről – a Mercedes várta favoritként a teszteken, de főleg a harmadik edzésen látottak alapján, az utolsó gyakorlást ugyanis a csapat versenyzője, George Russell dominálta.

A brit előnye hat tized volt a másodikként végző Lewis Hamiltonnal és már másodperc feletti a Red Bull valamint a címvédő McLaren pilótával szemben.

A Mercedes az időmérő előtt másik versenyzője miatt is a figyelem középpontjában volt, Andrea Kimi Antonelli ugyanis balesetezett a harmadik edzésen és kérdéses volt, a csillagosok fel tudják-e készíteni autóját a kvalifikációra.

A mezőny bővülésével minimálisan az időmérő lebonyolítása is változott: az első két etapban mostantól az öt helyett hat-hat pilóta esik ki, így alakul ki a Q3 tízfős mezőnye.

Az első etap legnagyobb meglepetése Max Verstappen kiesése volt: a négyszeres bajnok mért kör nélkül búcsúzott, miután az első kanyarban kicsúszott és összetörte a Red Bull első szárnyát.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Megcsúszása furcsa volt, az autó hátsó kerekei ugyanis hirtelen blokkoltak, amit a versenyző is szóvá tette csapatrádióján. Bármi is volt ennek az oka, az már a kicsúszás pillanatában eldőlt, hogy a Red Bull klasszisa csak a sor végéről rajtolhat majd holnap.

A Verstappen-incidens után piros zászlóval megszakított Q1-ben Russell futotta meg a leggyorsabb kört, Oscar Piastri pedig második volt.

Hamilton jutott tovább harmadikként, mégpedig a közepes abroncsokon! Míg a riválisok mind a lágyakkal kezdtek, a Ferrari a sárga oldalfalúakkal teljesítette az időmérő első szakaszát. Hamilton ezeken harmadik, Charles Leclerc hetedik volt.

Norris zárta negyedikként a Q1-et, Isack Hadjar volt az ötödik, Antonelli pedig a hatodik, miután a Mercedes felkészítette autóját, ő pedig a nagy nyomás alatt is autózott egy továbbjutó kört.

A középmezőny élén a Racing Bulls zárt, akárcsak a szabadedzéseken: Arvid Lindblad nyolcadikként ment tovább, Liam Lawson a kilencedik helyen.

Verstappen mellett az első etapban Carlos Sainz és Lance Stroll valamint Fernando Alonso és a Cadillac kettőse, Sergio Pérez és Valtteri Bottas búcsúzott. Az amerikaiak és a spanyol klasszis időeredményeik alapján estek ki, Sainz és Stroll viszont nem hajtott a pályára műszaki hiba miatt.

Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)

Russell a második szakaszt is vitte, mégpedig magabiztos, majd’ fél másodperces előnnyel. Leclerc volt a második, Antonelli a harmadik, Piastri pedig a negyedik.

Hadjar ötödikként ment tovább, már hét tizedes lemaradással, a hatodik Norris és a hetedik Hamilton (akinek az autójával valami nem stimmel az etap közepén) pedig már közel egy másodpercessel.

A Q3-ba az élcsapatok versenyzői mellett a Racing Bulls kettőse jutott még be valamint Gabriel Bortoleto az első F1-es hétvégéjét teljesítő Audival. A karikások másik versenyzője, a rutinos Nico Hülkenberg tiznegyedik lett, bőven ott vannak tehát a középmezőnyben már az év elején is.

Hülkenberg a tizenegyedik helyen már búcsúzott, mellette pedig Oliver Bearman, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Alexander Albon és Franco Colapinto számára ért véget az időmérő a Q2-ben.

A Q3 piros zászlóval és egy furcsa incidenssel indult: a Mercedes fennhagyta Antonelli autóján a hűtőberendezést, ami a pályán szakadt csak le az autóról, és amit Norris el is talált. A csillagosokat emiatt vizsgálni fogják az időmérő után.

Isack Hadjar (Fotó: XPB)

Az első gyors körök után Russell állt az élen az utolsó etapon is, az előnye ráadásul már fél másodperc feletti volt. Ezúttal Norris volt a második, majd Hadjar, Leclerc, Piastri és Hamilton jött.

Antonelli megcsúszott, a Racing Bulls versenyzői és Bortoleto pedig nem futott mért kört az etap első felében.

Második körével aztán Antonelli ugrott az élre, az utolsó pillanatokban tehát őt kellett túlszárnyalnia annak, aki meg akarta szerezni a pole pozíciót. Ezt a csapattárs, Russell tette meg, aki majd’ három tizeddel futott jobb kört az olasznál és megnyerte az év első időmérőjét.

A harmadik helyre Hadjar ugrott, akinek a hátránya majd’ nyolc tized volt az időmérőt domináló Mercedesszel szemben.

Leclerc negyedik lett, Piastri ötödik – ők már nyolc tizedes lemaradással. A címvédő Norris kilencet kapott a hatodik helyen, akárcsak Hamilton a hetediken. A nyolcadik helyet Lawson szerezte meg, Lindblad kilencedik lett élete első F1-es időmérőjén. Bortoleto nem futott mért kört a Q3-ban.

Az időmérő végeredménye:

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak