A 27 éves magyar bringás közel 13 perc lemaradással 70. lett kedvenc versenyén, a Strade Bianchén, amelyet a szlovén Tadej Pogacar sorozatban harmadszor, pályafutása során negyedszer nyert meg, ezúttal is elképesztő versenyzéssel (Dina Márton 88. helyen ért célba).
Kapcsolódó tartalom
Valter korábban 4. és 5. is volt már a fehér murvás útszakaszairól híres toszkán klasszikuson (tavaly 22. lett), szombaton viszont nem volt esélye a jó eredményre, miután kétszer földre került, egyszer pedig technikai hiba hátráltatta a 203 kilométer verseny során.
„Két bukás és egy bringacsere túl sok volt a mai napra… Mindezek ellenére élveztem ezt a különleges versenyt! Szerencsére nincs nagy baj, irány a Tirreno-Adriatico! Köszönöm a szurkolást mindenkinek!” – összegzett röviden Instagram-oldalán.

Mint bejegyzésében utalt is rá, Valter legközelebb a március 9-én kezdődő és 16-án végződő Tirreno-Adriaticón áll rajthoz, majd a tervek szerint március 27-én az E3 Saxo Classicon, április 5-én pedig Flandriai körversenyen indul.













