Bódog Tamás Puskás Akadémia múlt heti, 2–1-es legyőzését követő sajtótájékoztatón úgy tekintett előre a Ferencváros elleni hazai bajnokira, hogy a „tavasz bajnoka (azaz ők), várja a bajnokot”.
Még ha tavaszi bajnokinak nem is neveznénk a szabolcsiakat – inkább tavaszi elsőknek –, amennyiben csak a téli szünetet követő, legutóbbi hat fordulót vennénk figyelembe, akkor négy győzelemmel és két döntetlennel valóban ők lennének a listavezetők, igaz, csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően, hiszen az ETO szintén 14 pontot gyűjtött az NB I újraindulása óta, viszont eggyel kevesebb gólt szerzett és kettővel kevesebbet kapott (13:8 a gólkülönbségük). A tavaszi forma alapján a címvédő 12 ponttal csak harmadik, hiszen az ETO-tól és a ZTE-től is vereséget szenvedett.
Kapcsolódó tartalom
Mindettől függetlenül természetesen nem a Szpari számít a mérkőzés esélyesnek – ezzel minden bizonnyal Bódogék is tisztában vannak –, de a jó forma adhat magabiztosságot, még a címvédő ellen is. Ennek apropóján megnéztük, az utóbbi években mennyire szorongatták meg a 19. és a 24. forduló között legjobban teljesítő csapatok a Fradit:
A 2024/2025-ös idényben a Paks állt a legjobban 16 ponttal, annak is köszönhetően, hogy a 20. fordulóban 2–0-ra legyőzte a zöld-fehéreket, akik akkori formájuk alapján csak az 5. helyen álltak volna tavaly elején. A tolnaiak abban az évadban később, a 31. fordulóban azonban 3–2-re kikaptak hazai pályán a Fraditól.
A 2023/2024-es idényben az FTC állt az élen a vizsgált időszakban, viszont egy évaddal előtte, 2023 elején hat meccsen mindössze hat pontot gyűjtve csak 10. volt. Akkor szintén a paksiak álltak a legjobban, és később, április 8-án, hazai pályán le is győzték 3–2-re a IX. kerületieket, igaz, később mégis utóbbi lett a bajnok.
A 2021/2022-es szezonban az Újpest volt a „tavasz bajnoka”, ám 2022. április 24-én mégis 2–1-es vereséget szenvedett az ősi rivális otthonában.
Kapcsolódó tartalom
A 2020/2021-es szezonban, 2021 első hat bajnoki fordulójában a Puskás Akadémia teljesített a legjobban, hat meccsből ötöt megnyert, majd 2021. április 10-én 1–1-es döntetlent játszott az FTC-vel.
A 2019/2020-as kiírásban az immár másodosztályú Vidi teljesített a legjobban a vizsgált időszakban, és júniusban 1–0-ra diadalmaskodott a Fradi ellen.
A 2018/2019-es és a 2017/2018-as idényben az FTC állt az élen, míg a 2016/2017-es kiírásban a Paks mondhatta el ugyanezt magáról, és a tolnaiak 2017 áprilisában le is győzték a zöld-fehéreket 3–1-re.
A 12 csapatos NB I bevezetésének évadjában, a 2015/2016-os szezonban a DVSC teljesített a legjobban 2016 első hat bajnokiján, s 2016 áprilisában 2–1-re felülmúlta a Ferencvárost.
Összességében elmondható tehát, hogy a jelenlegi lebonyolítási rendszer beiktatása óta, az aktuális tavaszi első ellen (ismételjük még egyszer, ezt Bódog Tamás szempontrendszere alapján vettük számításba) négyszer kikapott, kétszer legyőzte, egyszer pedig döntetlent játszott az FTC.
Hogy mire megy az aktuális kiírás jelenlegi legjobb formában lévő csapata, a Szpari ellen, az kiderül vasárnap 18.30 órától – az összecsapást az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
Fizz Liga, 25. forduló, program:
péntek
Kisvárda Master Good – Puskás Akadémia FC 1–0
szombat
ZTE FC – ETO FC 2–1
Újpest FC – Paksi FC 0–0
vasárnap
13:30 – MTK Budapest – Diósgyőri VTK (M4 Sport)
17:45 – Kolorcity Kazincbarcika SC – Debreceni VSC (M4 Sport+)
18:30 – Nyíregyháza Spartacus FC – Ferencvárosi TC (M4 Sport)

tabella













