Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hamilton újra élvezi: Nem lesz könnyű, de el tudjuk kapni a Mercedest!

Hamilton újra élvezi: Nem lesz könnyű, de el tudjuk kapni a Mercedest!

F1, Sky Sports
Az első ferraris dobogójától elválasztotta pár kör, de Lewis Hamilton újra lelkes és élvezi a versenyzést. Meggyőződése, hogy fel fognak zárkózni a Mercedesre.

Előzetesen nem látott esélyt a Mercedes ellen Lewis Hamilton az Ausztrál Nagydíjon George Russell letaglózó időmérős győzelme alapján, a vasárnapi verseny rajtja azonban megcsillantotta a reményt a Ferrari előtt. Ahogy arra a tesztek alapján számítani lehetett, a vörös autók rakétarajtot vettek. Miközben Charles Leclerc az élre állt, Hamilton az első kanyarban kicsit megtorpant, és összességében nem jött ki olyan jól a kavarodásból, mint lehetett volna. Az első körben az ötödik helyre sorolt be végül, ám Arvid Lindblad és Isack Hadjar gyors átugrásával hamar a harmadik helyre került. Aztán várhatta a lepattanót az egymást nyüstölő Charles Leclerc és George Russell csatájából…

A Ferrari az első virtuális biztonsági autós fázis alatt nem cserélt kereket, amit a hétszeres világbajnok szóvá is tett. „Legalább az egyikünknek ki kellett volna állni” – üzente a boxfalnak.

Hamilton később lehetőséget kapott a taktikai eltérésre: a kerékcseréjére 3 körrel később került sor, mint az előle kiálló Leclerc-énél. Ez azonban csak arra volt elég, hogy a hajrában fél másodperces távolságban kísérje a célba csapattársát. Az első ferraris dobogó továbbra sincs meg, de Hamilton végre közel van hozzá. És ez a hangulatán is érződött a verseny után.

„Nem” – felelte Hamilton a kérdésre, nem érzi-e úgy, hogy a VSC alatt kihagytak egy lehetőséget. „Nem tudom. Meg kell vizsgálnunk. Összességében viszont nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy ilyen állapotba hozta az autót.”

„Természetesen nem vagyunk olyan gyorsak, mint a Mercedes, és lesz még munkánk, de legalább harcban vagyunk. Igazán élvezetes verseny volt, az autót jónak éreztem, és ha van még hátra pár kör, elkapom Charles-t is. Jó volt a tempóm. Sok pozitívum van.”

A brit hozzátette: „Nagyszerűen érzem magam. Szívesen folytattam volna. Bárcsak hosszabb lett volna a verseny! Ha lett volna még öt kör, mindenképpen meglett volna a harmadik hely. Az autó nagyszerű, igazán élvezetes verseny volt.”

Charles Leclerc, George Russell és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Szerinte van miért bizakodónak lennie a Ferrarinak – még úgy is, hogy a Mercedes tényleg legyőzhetetlennek bizonyult Melbourne-ben. „Az egész hétvége nagyon erős volt, és az időmérő nem mutatta a valós tempónkat. Volt pár problémánk az időmérő során, ami miatt hátrébb kerültem, mint kellett volna. Ma senki sem tudta, milyen lesz a valós tempónk, de kezdettől nagyszerűnek éreztem. A végén felzárkóztam Charles-ra, és szerintem elkaptam volna, ha lett volna még pár kör.”

„Sok a pozitívum. Sok munka vár ránk, ha utol akarjuk érni a Mercedest, de nem lehetetlen. Hálás vagyok mindenkinek a gyárban. Igazán büszke vagyok rájuk. Nyomjuk tovább, és én is megyek tovább” – ígérte.

A Mercedesszel szembeni lemaradásuk oka szerinte elsősorban az erőforrás terén keresendő.

„Hiszem, hogy fel tudunk zárkózni. Nem lesz könnyű, nagy munka lesz, mert az előnyük elég jelentős, főleg egy körön. Rá kell jönnünk, hogy a teljesítményen múlik-e, az akkumulátor teljesítményén. Az autónk ugyanolyan gyors a kanyarokban, szóval csak dolgoznunk kell tovább.”

„Az erőn kell javítanunk, mert világos, hogy ebben mindenkinél jobbak. Nem tudom pontosan, talán az akkumulátor erején. De komolyan hiszem, hogy mindent kihoztunk magunkból. Nagyszerű az eredmény, és már alig várom a következő versenyeket” – mosolygott a hétszeres világbajnok.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak