Fizz Liga, 25. forduló:
Nyíregyháza Spartacus-Ferencvárosi TC 1–3 (1–2)
Nyíregyháza, Városi Stadion, v: Berke
gólszerzők: Kvasina (22.), illetve Abu Fani (3.), Yusuf (8.), Gómez (89.)
sárga lap: Toma (59.), Temesvári (78.), illetve Abu Fani (60.), Nagy B. (70.)
Nyíregyháza Spartacus: Kovács D. – Jovanov, Dreskovic, Temesvári, Katona L. – Manner (Katona B., a szünetben), Toma (Katona M., 63.), Kovács Mi., Antonov (Oláh B., 81.) – Kvasina, Tijani (Kovácsréti, 63.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Gómez, Raemaekers, Szalai G. – Osváth, Kanichowsky (Corbu, 84.), Madarász, Abu Fani (Zachariassen, 65.), Nagy B. (O’Dowda, 84.) – Joseph (Julio Romao, 64.), Yusuf
Óriási lendülettel kezdett a Ferencváros, és a nyolcadik percben már kétgólos előnyben volt. A hazaiak ugyanakkor lelkes közönségük buzdítása mellett nem törtek össze, főként a pontrúgásokból voltak veszélyesek, és egy szöglet után a félidő feléhez közeledve szépítettek.
A vendég zöld-fehérek a játékrész második felében ismét rákapcsoltak és sorra dolgozták ki a helyzeteket, de az eredmény a szünetig nem változott.
A fordulást követően szinte azonnal növelhette volna előnyét a bajnok, de Kanichowsky lövését Kovács bravúrral hárította. A félidő derekán a túloldalon a november 30. óta első bajnokiján pályára lépő Dibusznak kellett nagyot védenie. A vendégek nyerőembere Kanichowsky lehetett volna, de az izraeli középpályás minden próbálkozása elakadt a hazaiak kapusában.
A Nyíregyháza becsülettel hajtott a hajrában a pontért, a 89. percben azonban egy szabadrúgást követően az FTC bebiztosította a sikerét.
A Nyíregyháza a találkozót megelőzően a legjobb tavaszi mérleggel rendelkező gárda volt, Bódog Tamás együttese ugyanis a megszerezhető 18 pontból 14-et zsebelt be, ezúttal viszont nem járt sikerrel.
Érdekesség, hogy ebben a párharcban a bajnoki szezon mindhárom mérkőzését az aktuális vendégcsapat nyerte.
Fizz Liga, 25. forduló, program:
péntek
Kisvárda Master Good – Puskás Akadémia FC 1–0
szombat
ZTE FC – ETO FC 2–1
Újpest FC – Paksi FC 0–0
vasárnap
MTK Budapest – Diósgyőri VTK 1–1
Kolorcity Kazincbarcika SC – Debreceni VSC 0-3
Nyíregyháza Spartacus FC–Ferencvárosi TC 1–3














