Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Russell és a Mercedes azt hitte, könnyebb győzelem lesz: „A Ferrari versenyben van!”

Russell és a Mercedes azt hitte, könnyebb győzelem lesz: „A Ferrari versenyben van!”

F1, Sky Sports
Ennél könnyebb menetre számított a Mercedes az Ausztrál Nagydíjon. George Russellt nemcsak a Ferrari rajtja lepte meg, hanem a tempója is.

A teszteken elvégzett rajtgyakorlatok alapján lehetett számítani arra, hogy a Ferrari versenyzői számára a gyengébb rajthely sem lesz akadály. Charles Leclerc hozta is, amit kellett: a negyedik helyről lőtt az élre a két beragadó Mercedes mögül. George Russell nem sokat gondolkodott, a második körben visszavette a vezetést. A folytatás azonban nem egészen úgy alakult, ahogy a Mercedes szombati fölénye alapján várhattuk: Leclerc újra visszavette a vezetést, Russell pedig többszöri támadás után sem tudott túljutni az energiájával jól sáfárkodó monacóin.

Russell számára végül az hozta meg a könnyítést, hogy kereket cserélt a virtuális biztonsági autós fázis alatt, miközben a Ferrari nem tette. Ezzel időt spórolt taktikai szempontból, a folytatásban pedig már „csak” annyi volt a feladata, hogy beossza a kemény gumiját a célig, hogy ne kelljen kétszer kiállnia.

„Én sem számítottam erre” – ismerte el Russell, hogy a Ferrari jobban megizzasztotta őket, mint előzetesen gondolták. „Nem hinném, hogy tegnap túlteljesítettünk, inkább csak sok csapat teljesített alul az időmérőn. Talán nem alkalmazkodtak jól a körülményekhez, miközben mi eltaláltuk. A mai inkább vágott egybe azzal, amit vártunk. Volt egy-két tized tempóelőnyünk, de semmiképpen sem hét tized, mint tegnap.”

Toto Wolff csapatfőnök sem tagadta, ez nehezebb első győzelem volt, mint szerették volna. „Aki azt mondta, kevés a műsor, azt most egy kis felvilágosítást kapott! Azt gondoltuk, kicsivel könnyebb lesz. A Ferrari az elején hihetetlenül gyors volt. A végén talán a stratégia döntött, hogy kihasználtuk a VSC-t a kerékcserére, mert amúgy nem volt nagy különbség” – vélekedett az osztrák.

George Russell (Fotó: XPB)

Lewis Hamilton a versenyen megkérdőjelezte a Ferrari taktikáját. Szerinte az egyiküket ki kellett volna hívniuk a VSC alatt. „Az lepett meg, hogy nem követtek minket legalább az egyik versenyzőjükkel” – értett egyet Wolff. „Egy kör idő lett volna rá. De utólag mindig jobban tudod, az adott pillanatban sosem lehetsz biztos.”

Wolff szerint a Ferrari nyers tempóban közel volt hozzájuk, és tagadta, hogy nem hoztak ki mindent a motorjukból. „Meglep, hogy mennyire szoros valójában” – tette hozzá.

A Ferrari erős rajtja nem lepte meg. „Tudtuk ezt előre. Tudtuk, hogy igazán jól állnak a rajtok szempontjából. Az energiával is jól álltak utána, tudtak védekezni, támadni. Eleinte nem tudtuk megelőzni Charles-t.”

Russell szerint Leclerc sem rajtolt álomszerűen, egyszerűen ők küzdöttek komoly problémával. Mind neki, mind Andrea Kimi Antonellinek lemerült az akkumulátora a rajt előtt.

„Egyszerűen mindannyiunknak borzalmasan sikerült a rajtja, nekik meg egészen tűrhetően. Ahogy felálltunk a rajtrácsra, nulla százalékon volt az akkumulátorunk. Ez aggasztó volt, és talán hozzájárult a gyenge rajtunkhoz. Ez viszont a tanulási folyamat része. Emellett talán túl nagy ráhagyással is mentem, mert azt gondoltam, hogy megvan a tempónk, csak körözgetünk és megnyerjük. Charles viszont sokkal nehezebbé tette, mint szerettem volna”

– ismerte el.

A győztes számára a verseny végén még a gumik okoztak némi fejfájást. „Úgy gondoltam, a gumi addig nem fog visszaesni, amíg teljesen el nem fogy a futófelülete. Az utolsó kör emiatt aggasztó volt, ezt el kell ismernem. De magabiztos voltam az autóban, tudtam, mikor nyomjam, mikor spóroljak, és csak haza akartam hozni.”

George Russell (Fotó: XPB)

Russell a győzelmével a bajnokság élén áll – pályafutása során először. Ennek nagy jelentőséget azonban most még nem tulajdonít. „Egyelőre csak egy újabb futamgyőzelemnek érzem. Ez az év első versenye. Természetesen minden héten a győzelmekért akarok harcolni, de a bajnoki cím a célunk. Ahhoz, hogy ez sikerülhessen, még javulnunk kell, mert sok terület volt, amin alulteljesítettünk ma. Például a rajtnál, ahol nem volt megfelelően feltöltve az akkumulátorunk. Szerencsések voltunk, hogy nem jöttünk el még rosszabban.”

A Mercedes a brit szerint nem dőlhet hátra. „Az időmérő igazi meglepetés volt számunkra. A mai tempónk és a Ferrarival vívott csatánk felelt meg inkább annak, amit vártunk és jósoltunk Melbourne előtt, a tesztek után. Az időmérő igazi sokk volt, de a Ferrari egyértelműen versenyben van.”

Borítókép: George Russell és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak