Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Russell Norris kritikájára: Ha nyerne, nem ezt mondaná…

Russell Norris kritikájára: Ha nyerne, nem ezt mondaná…

F1
George Russell reagált a Forma–1-et mesterkéltnek és veszélyesnek nevező Lando Norris szabálykritikájára.

Az új szabályéra első versenye nem csillapította, inkább erősítette a Forma–1-es versenyzők frusztrációját. A rajt káosza és az előzések eddigitől eltérő jellege egyáltalán nem hozta lázba a résztvevőket. A rajt kaotikussá vált és igazán senkinek sem sikerült ideálisan a lemerült akkumulátorok miatt. A csatákat nem a merészség és a kockázatvállalás döntötte el, hanem a kilowattok száma és a töltést vezérlő programok.

Lando Norris a leintés után azt mondta, az új helyzet egyszerre teremt mesterkélt versenyzést és túlzott veszélyt, ami aggasztó és elszomorító a mclarenes szerint. A győztes George Russell nem tagadja, nagyon más ez az új formula a vezetés és a versenyzés szempontjából is, ám úgy érzi, a címvédő véleményét nagyban befolyásolja, hogy a McLaren jelenleg nem olyan jó, mint az előző években volt…

„Ha nyerne, nem hiszem, hogy ugyanezt mondaná. Tavaly nem örültünk annak, mennyire merevek voltak az autók és hogyan pattogtak. Mindenkinek fájt a háta, a versenyzők panaszkodtak miatta, a McLaren versenyzői viszont azt mondták, nincs is pattogás – noha elnézve az autójukat, igenis volt pattogás…”

„Mindig mindenki magával foglalkozik, mind önzőek vagyunk ilyen szempontból. Az az igazság, hogy tavaly ugyanolyan motorunk volt, és a McLaren egyszerűen jobb munkát végzett, mint mi. Most a McLaren ugyanolyan motort használ, mint mi, a Williams és az Alpine, és eddig mi végeztünk jobb munkát”

– fejtegette Russell.

Szerinte korai még végső ítéletet hirdetni. „Más. Egyértelműen más. Viszont ezekkel a szabályokkal az az érdekes, hogy nem lesz minden egyes pályán ilyen. Sanghajban legközelebb egy hosszú egyenes lesz, és a versenyzők többsége ott fogja használni az energiáját, nem kell úgy felosztani, mint most itt négyfelé.”

„Mindenki gyorsan kritizál. Kéne adnunk egy esélyt. Huszonketten vagyunk versenyzők. Amikor a legjobb autókkal versenyzünk és alig van gumikopás, mi akkor vagyunk a legelégedettebbek, de a versenyzés pocsék. Most nem teljesen elégedettek a versenyzők, de mindenki azt mondja, hogy elképesztő verseny volt. Nem kaphatsz meg mindent egyszerre. Adnunk kell egy esélyt, és várnunk kell pár versenyt” – vélekedett az újdonsült bajnoki éllovas.

A előzések és csatázások új módjáról beszélve elmondta, Melbourne most igen szélsőséges módon ismertette meg ezen szabályok sajátosságait. „Mindenképpen több lehetőség van. És taktikusabbnak kell lenned. Van egy pálya négy egyenessel, és azokon be kell osztanod az energiád száz százalékát. Egyik csapat sem osztotta be úgy, hogy mindegyikre huszonöt százalék jutott. Egyes csapatok az egyik, mások a másik egyenesben adnak többet. Ha az előzésmódot és a többleterőt adó gombot használod, megelőzöl valakit az egyik egyenesben, aztán vissza fog előzni a másikban. Rizikós volt ez kettőnk között, de remélem, élvezték” – utalt a Charles Leclerc-rel vívott verseny eleji oda-vissza csatájukra.

Russell szerint már a jövő heti Kínai Nagydíj kedvezőbb képet mutathat. „Ez a pálya abban lóg ki a sorból, ahogyan az akkumulátort a kör során használod. Nem hiszem, hogy a más pálya változtatni fog a sorrenden, inkább csak a versenyzés megközelítésén és az erőleadás módjának sokféleségén.”

„Ez a pálya Monza és Spa mellett a legnagyobb kihívás a szezonban. Kína jövő héten könnyebb lesz. Talán utólag mondható, hogy nem ez a legjobb helyszín a szezonkezdéshez, noha véleményem szerint Melbourne-ben a legjobb az évet kezdeni. De ez jó versenyt teremtett.”

Andrea Kimi Antonelli, George Russell és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Csapattársa, Andrea Kimi Antonelli is türelemre intett. „Egy ilyen pályán hihetetlenül hatékonynak bizonyult az előzés(mód). Lehet előzni, és ez sok akcióról gondoskodott, főleg a verseny első köreiben. Az ilyen pályákon sok akció lesz, más pályákon talán kevesebb. Ma sokkal jobb volt, mint vártuk. Várnunk kell pár versenyt, mielőtt minősítenénk ezeket az új szabályokat” – visszhangozta Russell szavait az olasz.

A harmadik helyezett Charles Leclerc eközben inkább diplomatikus maradt. „Egyértelműen változott a versenyzés módja és az előzés. Korábban arról szólt, ki a legbátrabb a féktávokon, míg ma többet kell taktikáznod minden egyes megmozdulásod előtt, mert minden gombnyomással, ami extra erőt ad, tudod, hogy utána nagyon megfizetsz érte. Emiatt több lépéssel előrébb kell járnod fejben, hogy te lehess az első. Ez mindenképpen másfajta versenyzés” – fogalmazott a ferraris.

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak