Sokat kritizálta Max Verstappen a Forma–1 új autóit az elmúlt bő egy hónapban, versenyezni viszont most volt alkalma először ezzel az autógenerációval. A 20. helyről indult és a 6. helyen intették le, ami bizonyította, hogy előzni lehet, a holland azonban semmit sem tapasztalt az Ausztrál Nagydíjon, ami a negatív véleménye megváltoztatására ösztökélné…
„Az eredmény semmiképpen sem rossz. Nem hiszem, hogy panaszkodhatunk, hiszen először versenyzünk a saját motorunkkal. Ahhoz viszont még nem vagyunk elég jók, hogy az élmezőnyben legyünk. De nem ez az egyetlen problémánk. Szerintem az autóval is javulnunk kell” – mondta Verstappen.
Bevallása szerint az előzéseket és a csatákat csak korlátozott mértékben tudta élvezni, mert pontosan tudta, hogy a Red Bullnál sokkal lassabb autókkal csatázott. A versenyzés kapcsán megállapította, a rajtok és az energiamenedzselés olyan kavarodást okozott, amitől tartott.
„Káosz! Nincs is rá megfelelő szavam. Én azért előztem sokat, mert két másodperccel gyorsabb voltam náluk. De nem igazán tudom, milyen szót használhatnék. Előzöl az egyenesben, aztán talán egyből visszaelőznek. Természetesen én szerencsés vagyok, jobb volt a kanyartempóm, így nem tudtak újra támadni, de a középmezőnyben voltak furcsaságok. Mario Kart-os dolgok történtek”
– kritizált a négyszeres világbajnok.
A Forma–1 hivatalos oldala a verseny után hamar közzétette az új szabályokról kedvező képet festő statisztikát: míg 2025-ben 45 előzést láthattunk Melbourne-ben, ezen a napon 120-at számláltak. Hogy a mennyiség milyen kapcsolatban áll a minőséggel, az persze más kérdés. Verstappen az új autók és szabályok kapcsán egyértelművé tette: „Ez nem nekem való…”
Max Verstappen (Fotó: Red Bull)A kérdésre, az F1-nek kéne-e aggódnia a versenyzés minősége miatt, elmondta: „Szerintem a szabályok miatt kellene aggódniuk. Feltesznek kérdéseket, és én elmondom a véleményem arról, mit szeretnék látni, mit gondolok jobbnak a sport szempontjából, azért, mert érdekel. Szeretem a versenyzést, és szeretném, ha jobb lenne ennél. Meglátjuk, mit tudnak csinálni. Remélem, hogy akár év közben is előállhatunk valami más megoldással, hogy mindenki számára élvezhetőbb legyen.”
Ismét feltették neki a kérdést, fennáll-e annak lehetősége, hogy e kiábrándultság miatt hátat fordít az F1-nek.
„Szeretem a versenyzést, de mindennek van határa, nemde? Szerintem nyitottak a véleményekre, az FIA és az F1 is. De csak remélni tudom, hogy lépnek valamit. Nem egyedül én mondom ezt. Sokan mondják ugyanezt: versenyzők, szurkolók. Mi a legjobbat akarjuk a sportnak. Szó nincs arról, hogy csak azért kritizálunk, hogy kritizáljunk. Okkal kritizálunk. Azt akarjuk, hogy ez Forma–1 legyen, rendes Forma–1 szteroidokon! Ma viszont nem ez a helyzet.”
Verstappen a kissé kaotikus rajtról is említést tett, mintegy illusztrálva, milyen problémákat okoz a szabályrendszer centrumába állított elektromotor. „Borzalmas volt. Nem volt energiám. A bemelegítő körön valahogy lemerítettem a teljes akkumulátort. Fogalmam sincs. Elindultam, és nulla akkumulátorom volt, semmi erő.”
A Red Bullnak üzenve végül megjegyezte: „Nagyon negatív véleménnyel vagyok a szabályokról, de a csapatra igazán büszke vagyok, és a motorra is. A srácok elképesztő munkát végeztek. Innen nézve nagyon örülök, hogy velük dolgozhatok. Bárcsak jobban élvezhetném magát a versenyzést! De ők hihetetlen munkát végeztek, hiszen a McLarennel küzdöttünk, akik Mercedes-motort használnak. Van potenciál az autónkban, ez egyértelmű. Tudjuk, hogy motorfronton nem vagyunk rosszak. Jelenleg félig az autó, félig a motor miatt hiányzik a tempó, és ez nem rossz. Mármint vannak megoldandó feladatok, de semmi sokkoló.”













