
A 25. forduló álomtizenegyének kapuját Banai Dávid védi. Az újpesti kapus az idény során harmadszor tagja a hét csapatának, ezúttal a Paks elleni, gól nélküli döntetlenre végződő mérkőzésen nyújtott teljesítményével érdemelte ki helyét. A paksi támadók feladták a leckét a rutinos kapusnak, összesen 17 lövést eresztettek el, ebből ötször találtak kaput, Banai viszont minden alkalommal lehúzta a rolót.
Négyvédős rendszerre szavaztunk, jobboldalra Stefan Vladoiu került. Az ETO játékosa egyedüliként érkezik vesztes oldalról a hét csapatába, ugyanis csapata botlása ellenére remekül teljesített: a román jobbhátvéd a zalaiak vezetőgólját megelőzően remek ütemű becsúszással rúgta el a labdát ziccerben, de pechjére épp Joao Victorhoz pattant a felszabadítása, aki bevette a győriek kapuját. Védőmunkájára nem lehetett panasz – párharcainak többségét megnyerte (10/6), valamint háromszor tisztázott –, de az előre játékban is vállalt szerepet, egy kulcspassz is a nevéhez fűződött.
A két középhátvéd ezúttal Nikola Radmanovac és Patrizio Stronati lett. Előbbi első NB I-es találatát szerezte, mely győztes gólnak is bizonyult a Kisvárdának a Puskás Akadémia ellen, míg utóbbi igencsak megnehezítette a Paks támadóinak életét: mind a hat párharcát megnyerte – kettőt a földön, négyet a levegőben – emellett 12 tisztázást is bemutatott, így nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 0-ra hozta a meccset az Újpest.
Balhátvédként új játékost köszönthetünk a hét csapatában: a diósgyőri Bokros Szilárd gólpasszal segítette a DVTK-t, csapata vezetőgólját megelőzően tökéletes beadással varázsolta a labdát Lamin Colley fejére Nebojsa Vignjevics debütálásán a miskolci kispadon.
A középpályát Fabricio Amato, Mohammed Abu Fani és Dzsudzsák Balázs alkotja.
Amato uralta a pálya közepét a ZTE ETO elleni sikere során, 8 földi párharca közül 6-ot megnyert, de 84 százalékos passzpontosságot is felmutatott.
Abu Fani helye nem lehetett kérdéses: az izraeli középpályás az elmúlt hetekben visszakerült a Ferencvárosba, a Nyíregyháza ellen pedig már nyolc perc alatt megalapozta a sikert: már a harmadik percben vezetést szerzett a címvédőnek egy okos befejezéssel (több mint egy év után talált be újra az NB I-ben), majd öt perccel később egy tanári emeléssel ugratta ki Bamidele Yusufot, aki megduplázta az FTC előnyét. Gólja és gólpassza mellett további két kulcspasszt is kiosztott, illetve három szerelési kísérletéből kettő sikeres volt.
Dzsudzsák az idényben ötödik alkalommal került be a hét csapatába: a DVSC csapatkapitánya két gólban is komoly szerepet vállalt a Kazincbarcika elleni találkozón, előbb Gordic az ő szögletét csúsztatta tovább Bárányhoz a második DVSC-gól előtt, majd maga a válogatottsági rekorder is felkerült az eredményjelzőre, hiszen egy fifikás szabadrúgással beállította a 3–0-s végeredményt, így stílusosan ünnepelhette 200. NB I-es mérkőzését.
A háromfős támadósor első embere Maxsuell Alegria, aki a ZTE nyerőemberének bizonyult a forduló előtt listavezető ETO ellen: a brazil támadó kiszorított helyzetből, szemfülesen lőtte ki a hosszút és szerezte meg a győztes gólt, így a 8. hét után ismét tagja álomcsapatunknak.
Bamidele Yusuf a center, a Ferencváros nigériai támadójának legalább akkora szerepe volt az FTC gyors kétgólos előnyének kialakításában, mint Abu Faninak: középre passzolt labdáját az izraeli játékos vágta a Nyíregyházi kapuba, négy perc múlva pedig fordított volt a szereposztás, a középpályás indításából rohamozhatott kapura, majd be is fejezte az akciót.
Djordje Gordic szintén góllal és gólpasszal vette ki a részét a Loki 3–0-s, Kazincbarcika elleni győzelméből: a 22. percben Rasheed felszabadító fejese épp elé pattant, így kapásból a kapuba tüzelt, majd a második játékrészben Dzsudzsák szögletét csúsztatta a gólszerző Bárány elé. Emellett is remekül teljesített a debreceniek bal oldalán, két további kulcspasszt is kiosztott, de háromból három szerelési kísérlete is sikerült.
A hét vezetőedzője pedig nem lehet más, mint Nuno Campos. A hetek óta kiválóan teljesítő ZTE amellett, hogy a szezonban másodjára is legyőzte az ETO-t, abszolút megérdemelten tette mindezt: több lövést mutatott be, szemrevaló megoldásokkal színezte a játékot, valamint az sem elhanyagolható szempont, hogy akcióból és pontrúgásokból is könnyen veszélyt teremtett a csapat. A támadójáték a szezon elejétől fogva gördülékenyen működött, de az elmúlt időszakban a védekezését is összeszedte a Zalaegerszeg, melynek így már egyáltalán nem kell foglalkoznia a kiesés elkerülésével, hanem inkább előrefelé tekintgethet, a nemzetközi kupaindulást érő helyek felé. A zalaiak kiváló teljesítményének hátterével alábbi cikkünkben bővebben is foglalkoztunk.
Kapcsolódó tartalom
Fizz Liga, 25. forduló, program:
péntek
Kisvárda Master Good – Puskás Akadémia FC 1–0
szombat
ZTE FC – ETO FC 2–1
Újpest FC – Paksi FC 0–0
vasárnap
MTK Budapest – Diósgyőri VTK 1–1
Kolorcity Kazincbarcika SC – Debreceni VSC 0-3
Nyíregyháza Spartacus FC–Ferencvárosi TC 1–3
A tabella:
A Hét csapatai a Fizz Liga 2025/26-os idényében:














