A 43 éves spanyol szakember a találkozó előestéjén tartott budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az FTC egy adott meccsnek ugyanabban a periódusában képes agresszívan futballozni, miközben kontrollálja is az összecsapást. Kiemelkedőnek nevezte emellett a házigazdák küzdőszellemét.
„Tudom, hogy a játékoskeretek értéke alapján papíron mi vagyunk ennek a nyolcaddöntős párosításnak az esélyesei, de csütörtök este 0-0-ról kezdünk, a meccset pedig kétszer 11 játékos játssza majd a pályán, és tudjuk, hogy a futballban gyakorlatilag bármi megtörténhet” – mondta Vicens.
Kapcsolódó tartalom
Hozzátette, az, hogy lényegében oda-vissza játszanak a magyar bajnokkal és a párharcot nem szakítja meg portugál bajnoki mérkőzés, abból a szempontból előnyös, hogy az FTC elleni két találkozó között nem kell egy másik ellenfélre is készülni.
„Motiváltak vagyunk, tovább akarunk jutni, mert azt a célunkat, hogy plusz párharc lejátszása nélkül, az alapszakaszból azonnal a legjobb 16 közé jussunk, már sikerült elérnünk. A csapatunk eddig is képes volt alkalmazkodni az adott pillanathoz, és ugyanezt várom a játékosoktól a csütörtök esti meccsen is” – fogalmazott a portugál bajnokságban negyedik helyen álló együttes trénere.
A Braga svéd középhátvédje, Gustaf Lagerbielke arról beszélt, hogy nagyon nehéz, küzdelmes mérkőzésre számítanak, mert a Ferencváros kifejezetten erős csapat, amelynek rengeteg magyar bajnoki címe van, Európában pedig az előző idényben és most is nagyon jól teljesített.
Kapcsolódó tartalom
„Minden versenysorozat fontos a számunkra, most erre koncentrálunk, mert itt kell nyolcaddöntős párharcot vívnunk. Mindannyian szeretünk ilyen európai kupameccseken futballozni, és természetesen jó eredményt akarunk elérni az első találkozón. Ha úgy játszunk, ahogyan azt elterveztük, akkor jó teljesítményt fogunk nyújtani, és persze mindent meg akarunk tenni azért, hogy győzzünk” – jelentette ki a 25 éves futballista.
A Groupama Arénában csütörtökön 21 órakor kezdődik a Ferencváros-Braga mérkőzés, amelyet az M4 Sport, az m4sport.hu, a Nemzeti Sportrádió, valamint a Kossuth Rádió élőben közvetíti. A visszavágót jövő szerdán rendezik, a továbbjutó pedig a görög Panathinaikosz és a spanyol Real Betis párharcának győztesével találkozik majd a negyeddöntőben.













