Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„A meccs után nem tudtam aludni” – a három érvénytelenített gólnál járó újpesti fiatal

„A meccs után nem tudtam aludni” – a három érvénytelenített gólnál járó újpesti fiatal

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
A múlt hétvége óta már három érvénytelenített gólnál járó Krajcsovics Ábel az elmúlt hetek történéseiről, posztjáról és beilleszkedéséről beszélt az Újpest hivatalos oldalának.

A télen Zalaegerszegről Újpestre igazoló Krajcsovics Ábelre rájár a rúd: noha új csapata színeiben a DVSC és DVTK, illetve múlt hétvégén a Paks ellen is betalált, mind a háromszor érvénytelenítették a gólját. Legutóbb azért, mert csapattársa a játékvezető és a VAR-kocsi megítélése szerint meglökte Ádám Martint az akció során.

„A meccs után nem tudtam aludni. Folyamatosan járt az agyam a gólokon, ott volt a fejemben az egész, ugyanakkor nem kedvtelenség vagy düh volt bennem. Persze szomorú voltam kicsit, de sokkal inkább úgy gondolok rá, megint ott voltam, betaláltam, és emiatt a pozitív gondolkodás miatt nem szegi kedvem az elvett három gól. Mindegyiket visszanéztem, az elsőre azt mondom, inthető volt, a másodikat nem tudom, miért vették el, a legutóbbi pedig kérdőjeles. Valaki engedi, valaki visszafújja, sajnos most az utóbbi történt” – idézte a klubhonlap a télen szerződtetett fiatal támadót.

Hozzátette, családja sem akarta elhinni, hogy ismét elvették a gólját.

„Ettől függetlenül büszkék rám, hogy mindhárom hazai meccsemen betaláltam, még ha nem is adták meg a gólokat. Az edzői stáb is elégedett volt a játékommal szerintem, noha ezen a meccsen inkább a küzdésen volt a hangsúly, de rendre azt kérik tőlem, lendítsek a támadójátékon és tegyek hozzá valami pluszt. Úgy látom, ez eddig sikerült, érvénytelen gólokat is rúgtam, de nem aggódom, hamarosan az érvényes is összejön.”

Krajcsovics a posztokat illetően elárulta, szeret klasszikus szélsőt, tükörszélsőt és tízest is játszani.

„Mindkét lábamat szoktam használni, így nem zavar az sem, ha mondjuk balról kell beadnom. Habár sokan azt hiszik, ballábas vagyok – egyébként azt hiszem, több gólt is rúgtam ballal –, a jobb az erősebbik lábam. Szerencsére már kiskoromban elkezdtem használni mindkettőt, apukám is mondta mindig, ne csak jobbal érjek a labdához, illetve a grundon is próbáltam fejleszteni a balt. Éppen ezért volt szimpatikus már fiatalabbként is Ousmane Dembélé, aki híres arról, hogy mindkét lábával ugyanolyan jól tud focizni.”

Mint elmondta, nem érez nyomást azzal kapcsolatban, hogy egy nagy, jelentős szurkolótáborral rendelkező klubhoz igazolt.

„Fiatalabbként voltam izgulósabb, ezt mostanra kinőttem. Természetesen mindig igyekszem betartani a taktikai utasításokat, de ezt jó, ha vegyítem ösztönösséggel. Zalaegerszegen is jó hangulat volt sokszor, de Újpesten azért teljesen más. Itt az embereknek a Klub az élete, és mindig komoly az elvárás felénk. Engem viszont ez egyáltalán nem nyomaszt, egyszerűen segíteni akarok a csapatnak és élvezem a játékot.”

Borítókép: Fotó: ujpestfc.hu

További tartalmak