„A párizsi olimpia számomra nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, egy hét után haza kellett utaznom sérülés miatt. Azóta túl vagyok a második műtétemen is, ami nagyon jól sikerült. Ezt egy hosszabb rehabilitáció és egy kis pihenő követte, ami arra is jó volt, hogy mindent átgondoljak és tiszta fejjel térjek vissza a tornához” – mondta a dunaújvárosi sportoló a magyar szövetség szerdai sajtóközleményében.
A hosszú rehabilitációs időszak után lévő Kovács ismét a megszokott ritmusban készül, ami napi két edzést jelent. Különösen fontos szerepet kap a gerenda és a felemáskorlát, hiszen térdsérülése miatt ezeken a szereken tud a legbiztonságosabban tornázni.
Kovács hangsúlyozta: igyekszik visszahozni a régi gerendagyakorlatát, mert az megállta a helyét Európa-bajnokságon és világbajnokságon is. A térde egyre jobban bírja az edzésmunkát, már minden elemét el tudja végezni a gyakorlatnak. A leugrásnál még óvatosabb, azt nem teljes erővel csinálja. Felemáskorláton kevésbé terheli a térdét, így több elemet tud biztonsággal gyakorolni.
„Ez a szer ebből a szempontból kedvezőbb. Lassacskán minden elem visszakerül a gyakorlatba, már szinte mindent meg tudok csinálni. Most az a cél, hogy ezen a két szeren minél stabilabb és erősebb gyakorlatokat tudjak bemutatni a versenyeken” – tette hozzá.
A versenyszezon Kovács Zsófia számára idén kicsit később kezdődik, hiszen a legfontosabb esemény az augusztusi zágrábi Európa-bajnokság lesz. Mint mondta, májusban indulnak az első hazai felkészülési versenyek Budapesten, és lesznek világkupák is, amelyek nagyon jó állomások lesznek az Eb előtt.













